Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tovább marad rács mögött Murszi

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 20. 11:14

Tizenöt nappal meghosszabbította augusztus 19-én a hivatalából eltávolított Mohamed Murszi volt államfő fogva tartását az egyiptomi ügyészség az általa elkövetett állítólagos „erőszakos cselekményekkel” kapcsolatos nyomozás részeként.

Murszit a hadsereg július 3-án fosztotta meg tisztségétől, azóta egy titkos helyen tartják fogva. Eddig gyilkossággal és kémkedéssel vádolták, továbbá azzal is, hogy kapcsolatban állt a Hamász palesztin radikális szervezettel, amely 2011-ben segített neki megszökni a börtönből.
A fenti vádpontokkal kapcsolatos nyomozás miatt csütörtökön a hatóságok már 30 nappal meghosszabbították Murszi fogva tartását. Az ügyészség hétfői bejelentése azonban egy másik ügyre vonatkozik, amelynek a kivizsgálására további tizenöt napos hosszabbítást rendeltek el. Ez utóbbi ügy az elnöki palota előtt tavaly decemberben történt tüntetésekkel kapcsolatos.

December elején Kairóban összecsapások alakultak ki a Murszi ellen tüntetők és az elnök hívei között. A Murszit támogató mozgalom, a Muzulmán Testvériség hívei állítólag rátámadtak az elnök ellen békésen demonstráló tömegre, és erőszakkal elkergették az ellenzékieket a palota elől. Az elnök és a Muzulmán Testvériség az ellenzéket vádolta az erőszakos cselekményekkel. A tüntetések azért kezdődtek, mert Murszi bírálói szerint magát gyakorlatilag teljhatalommal felruházó elnöki rendeletet adott ki november végén, amelyet később visszavont.