Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trump és Putyin kedvezően értékelte első megbeszélésüket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 8. 7:49

Egyaránt kedvezően értékelte első találkozójuk létrejöttét Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Az amerikai és az orosz elnök július 7-én, pénteken tárgyalt a németországi Hamburgban, a G20-csúcs közben.

A megbeszélés előtt közösen tett sajtónyilatkozatban az elsőként megszólaló amerikai elnök kiemelte, hogy „nagyon pozitív" első személyes, hivatalos találkozó.
Hozzátette, hogy számos témáról beszéltek, folytatják a tárgyalást és arra számít, hogy az amerikai-orosz viszonyban és minden további érintett számára is sok kedvező fejlemény adódik a kapcsolatfelvételből.

Az orosz elnök rámutatott, hogy telefonon már többször beszéltek nagyon fontos bilaterális és nemzetközi ügyekről. Azonban „egy telefonbeszélgetés sohasem elég", a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez és a nemzetközi gondok megoldásának előmozdításához – tette hozzá, kifejezve reményét, hogy a találkozónak lesznek eredményei.
Az amerikai és az orosz elnök egyaránt megtiszteltetésnek nevezte, hogy személyesen megismerhették egymást.

Az alig három perces tájékoztatón jelen volt Rex Tillerson amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is. Mind a négyen fotelben ültek, félkörben, egy viszonylag szűk helyiségben, ahová az újságírókat röviddel a találkozó kezdete után engedték be.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin kétszer is kezet fogott egymással, először az amerikai elnök, másodszor az orosz államfő nyilatkozata után. Donald Trump élénk, Vlagyimir Putyin visszafogott volt.
A nyilatkozatok után nem válaszoltak a bekiabált kérdésekre, amelyek a többi között az amerikai választási kampányt érintő feltételezett orosz tevékenységre vonatkoztak.