Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Bátor harcosok” a Bakonyban

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2017. július 8. 7:07

Nyolc nemzet katonái vesznek részt a Brave Warrior 2017”(Bátor Harcos 2017) elnevezésű, magyar vezetésű többnemzeti gyakorlaton, amelyen hazánkat − a más alakulatoktól érkezőkkel kiegészülve − az MH 5. Bocskai István Lövészdandár képviseli.

A Brave Warrior 2017 a V4 országainak kiemelt jelentőségű gyakorlata, ami demonstrálja a regionális és a szövetséges katonai erők együttműködését. A gyakorlatban részt vevő gép- és harcjárművek közúton és vasúton érkeztek a Veszprém közelében található újmajori táborba, ahol a visegrádi négyek katonái megkezdték feladataikat. A Bakonyban megtartott gyakorlaton részt vesznek még az amerikai, brit, horvát illetve román fegyveres erők szárazföldi alegységei is.

1596035737

Az áttelepüléseket követően a katonák elfoglalták szálláshelyüket, berendezték munkahelyüket, felkészültek a parancsnokságtól érkező feladatok sikeres és gyors teljesítésére. Az elkövetkező hetek munkája során a különböző nemzetek katonáinak lehetősége nyílik tudásuk közös alkalmazására és az eddig megszerzett tapasztalatok cseréjére.

1596035737

A „Brave Warrior 2017" többnemzeti gyakorlat az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi haderejének Európában állomásozó katonai szervezete által vezetett „Saber Guardian 2017" elnevezésű nagy láthatóságú gyakorlatsorozathoz kapcsolódó kiképzési esemény. A gyakorlatsorozathoz 17 nemzeti gyakorlat kapcsolódik, amelyeket Magyarországon, Romániában és Bulgáriában tartanak 22 részt vevő ország összesen mintegy 25 ezer katonájának részvételével.

1596035737

Fotó: bocskaidandar.hu