Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trump: megtartják a csúcstalálkozót

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. június 3. 18:01

Donald Trump amerikai elnök június 1-én bejelentette, hogy az eredetileg tervezett időpontban és helyszínen, azaz június 12-én, Szingapúrban megtartják a csúcstalálkozót Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Trump a Fehér Házban előzőleg átvette Kim Dzsong Un levelét.

Az elnök előtte csaknem egy órán keresztül folytatott megbeszélést a Fehér Házban Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökével, akit Kim Dzsong Un „jobbkezeként" tartanak számon. Az elnök – kikísérve a phenjani tisztségviselőt – újságírókkal közölte a megbeszélés egyes részleteit. Trump elmondta, hogy Kim Jong Csol átadta neki Kim Dzsong Un levelét, amelyet „nagyon kedves, nagyon érdekes" levélnek minősített. Mint mondta: Phenjan akarja az atomfegyver-mentesítést, de a júniusi csúcstalálkozó valószínűleg csak az első lesz az erről szóló találkozók sorában.

„Megállapodást fogunk kötni és most megindítjuk az ehhez vezető folyamatot" – fogalmazott Trump, és hitet tett amellett, hogy ezt a tárgyalássorozatot siker koronázza majd. „Nagyon sikeres lesz" – ismételte meg kétszer is. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett. Az egyik újságíró felvetésére Trump elmondta, hogy a Kim Jong Csollal folytatott megbeszéléseken nem kerültek szóba emberi jogi kérdések. Mint mondta: az észak-koreai tisztségviselő az országa ellen hozott szankciókról érdeklődött. „Ezentúl nem használom a maximális nyomásgyakorlás kifejezést" – szögezte le az újságíróknak Donald Trump. Hozzátette: alig várja a napot, amikor feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat. Újabb büntetőintézkedések „százai készültek el", de ezeket az amerikai kormány most már visszatartja.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök kifejtette: nem hiszi, hogy az Egyesült Államok túl sok pénzt fektet Észak-Korea megsegítésébe, véleménye szerint Dél-Korea lesz az, amely jelentős összegekkel siet majd Phenjan segítségére. Trump kitért Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozójára Kim Dzsong Unnal, és – mint fogalmazott – „ez nem tetszett" neki. Az elnök elmondta továbbá, hogy Kim Jong Csollal megvitatta a koreai háború végleges lezárását, amely várhatóan egyik témája lesz a szingapúri csúcstalálkozónak. Szerinte Kim Dzsong Un irányításával fontos átalakulásokra kerülhet sor Észak-Koreában.

Donald Trumpot a pénteken kivetett védővámokról is kérdezték az újságírók, s az elnök megismételte azt, amit már a 2016-os elnökválasztás idején is hangoztatott: híve a kereskedelemnek, de csak a tisztességes kereskedelemnek. Ez igaz az Európai Unióra és Kanadára, valamint Mexikóra is – mondta. Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) az Egyesült Államok számára „szörnyűségesnek" nevezte, s ezt szerinte most már az emberek is kezdik átlátni. Leszögezte: híve annak, hogy az amerikai kormány az egyes országokkal külön kössön kétoldalú megállapodásokat.