Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trump szavatolta Japán biztonságát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 29. 21:09

Donald Trump amerikai elnök január 28-án, szombaton arról biztosította Abe Sindzó japán miniszterelnököt, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a szigetország biztonságának védelme mellett – közölte a Fehér Ház.

A közlés szerint Trump a japán kormányfővel folytatott szombati telefonbeszélgetése során kijelentette, hogy Washington „sziklaszilárdan" eltökélt a távol-keleti ország biztonságának szavatolásában.

A két politikus áttekintette James Mattis amerikai védelmi miniszter tokiói látogatásának tervét és az észak-koreai „nukleáris fenyegetés" kérdését. Megegyeztek abban is, hogy elmélyítik a két ország kapcsolatát a kétoldalú kereskedelem és a beruházások terén.