Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új eljárás lesz a háborús bűnökkel vádolt volt tábornok ügyében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 13. 16:51

A horvát alkotmánybíróság január 12-én, hétfőn megsemmisítette Branimir Glavas volt horvát tábornok és képviselő nyolc éves börtönbüntetését, amelyet a horvát legfelsőbb bíróság szabott ki rá háborús bűncselekményekért, és új eljárást rendelt el.

Filip Branimir, a tábornok fia a Hina horvát hírügynökségnek telefonon elmondta: öt éve várnak az alkotmánybíróság döntésére, és lehet, hogy az igazságszolgáltatás lassú, de működik, és apja az új eljárás során be fogja bizonyítani ártatlanságát.

A volt tábornok Eszék védelmét irányította a délszláv háborúban, s a helyi média szerint „élet és halál ura" volt a Dráva-parti városban. Azzal vádolták, hogy 1991-ben félkatonai alakulatot szervezett Eszéken, és szerbek elrablására, megkínzására, meggyilkolására adott parancsot alárendeltjeinek.

Glavas a boszniai Mostarban tölti börtönbüntetését már öt éve. A horvát-boszniai kettős állampolgárt 2009 szeptember végén vették őrizetbe a dél-boszniai Drinovci faluban, ahova az év májusában szökött, miután elítélték Horvátországban a szerb polgári lakosság terhére elkövetett háborús bűntények miatt.

A volt tábornok azért Boszniában tölti börtönbüntetését, mert a boszniai legfelsőbb bíróság jogosnak találta a horvát legfelsőbb bíróság jogerős ítéletét, s ezt a fellebbviteli bíróság is helybenhagyta. Branimir Glavas akkor úgy döntött, Boszniában

szeretné letölteni büntetését.

A volt tábornok a horvát alkotmánybíróság hétfői ítélete ellenére egyelőre börtönben marad, mert a horvát alkotmánybíróság csak a horvát legfelsőbb bírósági ítéletet semmisítette meg, a boszniai még mindig érvényben van.