A Nagy Háborúban még meghatározó volt a tengeri hadviselés

A tengeri hadviselés szakértője elmondta, a haditengerészet a tizenhatodik században vált döntő fontosságú haderővé, s vezető szerepét megtartotta egészen a huszadik század elejéig. Sokáig nem volt ellenfelük az ágyús hadihajóknak, ezen először az olyan kezdetleges partvédelmi eszközök változtattak, mint az érintésre robbanó akna. Ettől persze a nyílt tengeren vívott ütközetek főszereplői továbbra is sokáig a nagyméretű, páncéllal védett hadihajók maradtak. A torpedó megjelenése is változtatott az erőviszonyokon, mivel ezeket a nyílt tengeren is lehetett indítani.

Már a század elején elkezdődött a víz alatti hadviselés, mely a későbbiekben szintén meghatározó szerepet vívott ki a tengeri összecsapásokban. Hamar megjelentek a repülőgép anyahajók is, ezek kezdetben hidroplánokat szállítottak, amelyek a vízfelszínt használták fel és leszállópályának.

Az alezredes rámutatott, gyarmatosítás korában azért is volt kiemelt jelentősége a tengerészetnek, mert hajóval nagy mennyiségű fegyvert és katonát lehetett nagy távolságra szállítani. A stratégiai gondolkodás szempontjából igen fontosak voltak azok a helyek ahol a hajózók ellátmányt tudtak vételezni.

Szintén fontos volt a vízi utak fölötti ellenőrzés kérdése, komoly verseny folyt a Szuezi csatorna és a la Manche csatorna fennhatóságáért és az Anglia északi részét Norvégiá közötti átjáró feletti ellenőrzésért is. Az első világháborúban, amikor csak lehetett, ezt ki is használták a hadviselő felek, lásd angol aknazárak, melyek a német kereskedelem ellehetetlenítését célozták. A Dardanellákat viszont a központi hatalmak zárták le, ezzel hozzájárultak az oroszok összeomlásához.

A háború kitörésekor Németországban úgy gondolták, olyan rövid idő alatt lezajlanak az események, hogy a haditengerészetüket be sem kell majd vetni, ha viszont elhúzódik a háború, akkor azonban hátrányban lesznek az angolokkal szemben a hajók számának és tekintetében. A brit és francia gyarmatok gyorsabb elérését tette lehetővé, ezért felértékelődött a Szuezi csatorna és a Földközi-tenger szerepe, melyet a német tervek alapján szövetségeseiknek, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchiának és az akkor még szövetséges Olaszországnak kellett volna megoldani, hiszen a német hajók nem tudták elérni a Földközi-tengert az angolok által őrzött Gibraltár miatt. Ez mutatja meg, valójában mekkora jelentősége volt annak, hogy az olaszok nem szálltak be a háborúba, majd pedig az antant oldalára álltak. Ha megvalósult volna a csatorna lezárása, az valószínűleg a háború kimenetelét is befolyásolhatta volna.

Solymos András elmondta, a Monarchiában a haditengerészet belpolitikai elfogadottsága nem volt összhangban a haderőnem fontosságával. Legfontosabb tengerészeti érdekeltségeit a hazai partok védelme, az Adria feletti uralom biztosítása, a kereskedelmi érdekek és politikai befolyás védelme jelentették, hiszen gyarmati érdekeltségek szóba sem jöhettek. Haditengerészeti szempontból a legnagyobb fenyegetést a balkáni rivális, a cári Oroszország tengeri hatalomként való esetleges megjelenése volt az Adrián. Emellett nem kis kihívást jelentett az egyesülő Olaszország tengeri erejének ellensúlyozása, akik elvileg ugyan szövetségesek voltak, és Németország minden katonapolitikai befolyását latba vetette annak érdekében, hogy a két flottát együttműködésre kényszerítse.

Mivel a gazdasági-technológiai feltételek adottak voltak, a Monarchia nyílttengeri alkalmazásra is képes, korszerű hadiflottát épített ki a belpolitikai ellenszél dacára. Ennek az erőfeszítésnek a hátterében azonban mindig ott lappangott az olaszokkal szembeni gyanakvás, mely a későbbi együttműködésnek is gátat vetett, így a háború végkimenetelét is döntően befolyásolta.

Fotó: Tóth László