Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új izraeli-palesztin béketerv Európából

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 13. 16:08

Az Európai Unió új, részletes béketervet dolgoz ki az izraeli-palesztin tárgyalások újrakezdésére az izraeli választások utánra – írta január 13-ai, vasárnapi számában a Jediót Ahronót című izraeli napilap. A jeruzsálemi diplomáciai forrásokra hivatkozó cikk szerint a terv célja a palesztin állam megteremtése az 1967-es határvonalak alapján, Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal.

Az egyértelmű időrendet is tartalmazó terv 2013-ban az összes alapvető kérdésben lezárná a tárgyalásokat. A január 22-én zajló izraeli választások utáni új kormány megalakulását követően, márciusban ismertetendő terv tartalmazza a telepesek építkezéseinek befagyasztását. A Németország által is támogatott kezdeményezést a lap szerint a brit és a francia külügyminisztérium hozza tető alá és a teljes Európai Unió is elfogadhatja. A színfalak mögött komoly munka folyik – idézett a lap egy magas rangú izraeli politikai vezetőt. Az európaiak nem tudnak ránk erőszakolni egy egyezményt, de bizonyosan zavarba hozhatnak minket – tette hozzá. Ésszerűen feltételezhető, hogy a palesztinok elfogadnak egy efféle rendezést. De Izraelnek nehéz lesz ezt megtennie, s így sarokba szoríthatnak minket – mondta.

Megfigyelők szerint már régóta esedékesek voltak a nemzetközi erőfeszítések a 2010 szeptembere óta szünetelő közvetlen béketárgyalások felújítására. Cipi Livni ellenzéki jelölt és volt külügyminiszter szombaton az európai béketervre utalhatott, amikor kijelentette, hogy “márciusban a világ egy béketervet tesz az asztalra. Vagy ránk erőszakolnak egy tervet, vagy mi kezdeményezzük a sajátunkat" – tette hozzá.