Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új terrorelhárítási szervezetet hoz létre a Fehér Ház

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 10. 14:29

A terrorista csoportok – köztük az Iszlám Állam nevű terrorszervezet – amerikai befolyásának visszaszorítására új szervezetet hoz létre az amerikai kormányzat.

Az új szervezetet – melynek neve Erőszakos Szélsőségesség Elleni Védekezés különleges egysége, az angol elnevezés kezdőbetűivel: CVE – a Belbiztonsági Minisztérium keretein belül alakítják ki, vezetői ennek a minisztériumnak és az igazságügyi tárcának a szakemberei lesznek, de munkájában részt vesz majd a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Nemzeti Terrorelhárítási Központ és más szövetségi intézmények.

„Az erőszakos szélsőségesség közömbösítése parancsolóvá vált belbiztonságunk szempontjából, s ez olyan küldetés, amely mellett személyesen elköteleztem magamat" – olvasható Jeh Johnson belbiztonsági miniszter közleményében.
A dokumentumban hangsúlyozta az új szervezet jelentőségét Loretta Lynch igazságügyi miniszter is.
„Az új egység lehetővé teszi a szövetségi kormánynak, hogy hatékonyabban segíthesse a helyi erőfeszítéseket az erőszakos szélsőségesség visszaszorítására" – fogalmazott a miniszter-asszony.

Az új szervezet létrehozása mellett az amerikai kormány január 8-án, pénteken bejelentette: a külügyminisztérium egy új központot hoz létre, amely lehetővé teszi majd, hogy ne csak az amerikai külügyminisztérium fogalmazzon meg egy-egy ügyben üzenetet, hanem nemzetközi partnerei is hallathassák hangjukat.