Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb biztonsági kerítést épít Izrael

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 1. 8:03

Zöld jelzést kapott Izraelben a jordániai határnál tervezett biztonsági kerítés megépítése – közölte hétfőn az izraeli miniszterelnök hivatala. „A biztonsági kabinet elfogadta Benjámín Netanjáhú miniszterelnök javaslatát, hogy épüljön 30 kilométer hosszú biztonsági kerítés Izrael keleti határa mentén”, Eilat közelében, a jordániai Akaba városával átellenben – írták a közleményben.

Ez lesz a negyedik ilyen létesítmény, amelyet Izrael az illegális bevándorlók és a külföldi fegyveresek beszivárgása ellen emel a határain.

Izrael tájékoztatta Jordániát a biztonsági kerítés építésének tervéről – tették hozzá a közleményben, hangsúlyozva, hogy az „semmilyen módon nem sérti Jordánia szuverenitását és nemzeti érdekeit".

Korábbi sajtóbeszámolók szerint a kerítés az Eilattól 18 kilométerre északra elhelyezkedő új izraeli repülőtér, a timnai légikikötő biztonságát is szolgálja.

Az új biztonsági létesítmény az Egyiptommal közös határon létesített, több mint 200 kilométer hosszú kerítés meghosszabbítása lesz.

Kerítés védi Izrael libanoni és szíriai határát is, a megszállt Ciszjordánia területeit pedig betonelemekből emelt fal választja el a zsidó állam területétől.