Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb esők jönnek Szerbia déli részén – a hadsereget is bevetették

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 13. 8:19

Továbbra is szakad az eső Szerbia déli részén, ahol a nagy mennyiségű csapadék miatt a folyók kiléptek medrükből. A belgrádi kormány az egész országra rendkívüli helyzetet hirdetett az árvíz miatt. Ezer háztartásban nincs áram, több száz lakóház van víz alatt, és mintegy kétszáz embert kellett evakuálni. Közben van, ahol már takarítanak, ám az előrejelzések szerint újabb esők jönnek.

Lucsaniban a szerb hadsereg már megkezdte az eltakarítási munkálatokat a megáradt, majd visszahúzódott Bjelica folyó mentén. Most mentik azt, amit a víz nem vitt magával. Az egyik gyár területén az ott gyártott termékeket a sártól tisztítják. A víz olyan gyorsan érte el az üzemet, hogy esély sem volt arra, hogy elvigyék a termékeket. Javában tart a gátak erősítése is, illetve a védett objektumok, így a vasúti sínek mentén a homokfal építése.

Muharem Fazlic ezredes elmondta: ötezer homokzsákot töltöttek meg, és építettek egy védőgátat is annak érdekében, ha egy esetleges újabb ár megint elöntené a várost. A hadsereget a lakóházak tisztításánál is bevetik.

Alekszandar Vucsity szerb miniszterelnök a védelmi miniszterrel együtt járta végig az árvíz sújtotta területeket. Mint mondta, a kormány azért hirdetett rendkívüli helyzetet az ország egész területére, mert így szükség esetén könnyebben és gyorsabban tudnak reagálni.

A miniszterelnök hangsúlyozta: minden rendelkezésre álló erőt mozgósítottak, a helyszínre rendelték a hadsereget és a rendőrséget is.

Jelenleg a Nyugati- és a Nagy-Morava mentén a legkritikusabb helyzet. Innen már 170 embert evakuáltak, és több mint hétszáz lakóházat öntött el az ár.

A térségben legutóbb 2014-ben volt árvíz, amelyet az évszázad áradásának neveztek. Egyre többen bírálják a szerb kormányt, hogy azóta semmit sem tett a hatékonyabb árvízvédelem érdekében.

Az előrejelzések szerint Szerbia déli területein a következő napokban sem lesz javulás, a térségben rengeteg eső várható.