Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb szankciókat fogadott el az ENSZ BT Észak-Korea ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 8. 15:19

Egyhangú szavazással újabb szankciókat fogadott el Észak-Korea ellen március 7-én, csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amiért a kommunista rendszer újabb, harmadik nukleáris kísérli robbantást hajtott végre, megszegve a testület korábbi határozatait.

A világszervezet büntetőintézkedéseinek célja, hogy tovább nehezítsék az észak-koreai ballisztikus rakéta- és nukleáris fegyverprogramok finanszírozását, valamint az ezekhez szükséges anyagok beszerzését.

A határozat szövegét az Egyesült Államok közösen dolgozta ki az Észak-Korea legszorosabb szövetségesének tekintett Kínával.

A 15 tagú BT által elfogadott szankciók kiterjesztik a Phenjannal szemben már korábban bevezetett pénzügyi korlátozásokat és arra kötelezik az ENSZ tagállamait, hogy vizsgálják át mindazokat a hajókat, amelyekről feltételezhető, hogy tiltott anyagokat szállítanak az észak-koreai nukleáris fegyver- és ballisztikus rakétaprogramokhoz. Meg kell állítani a katonai célokra használható felszerelést és luxuscikkeket tartalmazó szállítmányokat is.

Az új intézkedések értelmében a világszervezet tagállamainak átfogó tilalmat kell életbe léptetniük az észak-koreai fegyverprogramokkal kapcsolatos alapok és vagyontárgyak áramlásával kapcsolatban és nem engedélyezhetik, hogy a KNDK bankjai új fiókokat vagy irodákat nyissanak a területükön. Meg kell akadályozniuk az Észak-Koreába irányuló vagy onnan kiinduló nagyobb készpénz-szállítmányokat is, amelyek gyakran a pénzügyi szigorítások megkerülését szolgálják.

A határozatban a BT tagjai aggodalmukat fejezték amiatt, hogy Észak-Korea visszaél a diplomatái számára biztosított kiváltságokkal és mentességgel, és arra hívta fel a tagállamokat, hogy tanúsítsanak éberséget az ország diplomatáival kapcsolatban.

A dokumentumban, amely a leghatározottabb hangnemben ítélte el a február 12-i atomrobbantást, a Biztonsági Tanács tagjai készségüket hangoztatták azzal kapcsolatban, hogy „további jelentős intézkedéseket" foganatosítsanak, ha a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság újabb nukleáris kísérletet hajt végre.

Néhány órával a BT-határozat elfogadása előtt Észak-Korea megelőző nukleáris csapással fenyegette az Egyesült Államokat.
„Mivel az Egyesült Államok atomháború indítására készül (Észak-Korea ellen), forradalmi fegyveres erőink élni fognak azzal a jogukkal, hogy megelőző atomcsapást indítsanak" – jelentette ki a phenjani külügyminisztérium szóvivője.

Susan Rice, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kijelentette: a phenjani vezetés „semmit sem fog elérni a folytatódó fenyegetéseivel és provokációival" és csak „még jobban elszigeteli az országot és annak népét és aláássa az északkelet-ázsiai béke és stabilitás előmozdítására irányuló nemzetközi törekvéseket".

Li Pao-tung, a kínai ENSZ-misszió vezetője rámutatott, hogy Peking elvárja Phenjantól a legfrissebb BT-határozat maradéktalan végrehajtását.