Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb támadásokra buzdított a nyugati országok ellen az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 27. 22:10

A párizsi merényleteket követően újabb merényletekre buzdított a nyugati országok ellen az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet január 26-án, hétfőn az interneten közzétett hangüzenetében.

„Arra buzdítjuk az Európában és a hitetlen Nyugaton élő muzulmánokat, hogy támadják meg a keresztényeket" – hallható az Abu Mohamed al-Adnáninak, az Iszlám Állam szóvivőjének tulajdonított felvételen.

A terrorszervezet azzal fenyegetőzött, hogy „a keresztények bástyái arra kényszerülnek, hogy továbbra is a terror, a félelem és a bizonytalanság légkörében éljenek". Al-Adnáni hozzátette: „Még semmit sem láttatok".

A szóvivő azt mondta, minden olyan muzulmánra ellenségként tekintenek, akik a merényletek elkövetésére kínálkozó alkalmakat a felhívás ellenére sem használják ki.

Az Iszlám Állam nevében al-Adnáni üdvözölte a Franciaországban, Ausztráliában és Belgiumban a „dzsihadista testvérek" által korábban elkövetett támadásokat.

Január 7-én két szélsőséges iszlamista megtámadta a Charlie Hebdo című szatirikus francia lap párizsi szerkesztőségét, és megölt tizenkét embert. Egy nappal később egy harmadik iszlamista a francia főváros egyik külvárosában megölt egy rendőrnőt, majd január 9-én túszokat ejtett egy párizsi kóser élelmiszerboltban. A túszdráma négy halálos áldozatot szedett. A francia rendőrség még aznap végzett mindhárom elkövetővel.

A merényleteket az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA) nevű terrorcsoport vállalta magára, az Iszlám Állammal csupán az egyik tettes állt kapcsolatban.

Tavaly decemberben egy magányos iszlamista szélsőséges, Man Harun Monisz ejtett túszokat egy sydneyi kávézóban. Az ausztrál rendőrség több órán keresztül tartó túszdrámát követően lelőtte a férfit.