Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb terrortámadás készülődhetett Brüsszelben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 19. 12:43

Tizenkét embert vettek őrizetbe pénteken és szombaton Brüsszelben, mert a gyanú szerint újabb terrortámadást készítettek elő – jelentette be a szövetségi ügyészség.

A közlemény szerint mintegy negyven házkutatást hajtottak végre országszerte, negyven embert vittek be kihallgatásra, közülük tizenkettőt őrizetbe is vettek. Az illetékes bíróság még szombaton döntött előzetes letartóztatásukról. Arra is kitértek, hogy az őrizetbe vételek során semmilyen incidens nem történt, sem fegyvert, sem robbanószert nem foglaltak le.

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság miatt Európa-szerte készültségben vannak a hatóságok, mert a tömegrendezvények kecsegtető célpontot jelenthetnek a terroristák számára.

A holland nyelvű belga köztévé, a VTM beszámolója szerint az őrizetbe vett emberek Brüsszelben akartak újabb terrortámadást végrehajtani, az egyik olyan helyszínen, ahol sokan nézik a belga válogatott mérkőzését kivetítőkön.

A VTM értesülését az ügyészség nem erősítette meg, csak annyit közölt, hogy a helyzet „azonnali beavatkozást" igényelt.

Tavaly novemberben terroristák 130 embert öltek meg Párizsban, márciusban pedig a brüsszeli Zaventem repülőtéren és a metró Maelbeek állomásán robbantották fel magukat öngyilkos merénylők, 32 ember életét kioltva. A hatóságok szerint az elkövetők kapcsolatba hozhatóak egymással, a párizsi merénylők közül többen rendelkeztek belga állampolgársággal, és éltek is Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében.

Nevük mellőzését kérő források arról számoltak be, hogy a belga hatóságok szerdán olyan információ birtokába jutottak, amely szerint a Közel-Keletről nemrég indultak útnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szélsőségesei, hogy merényleteket kövessenek el Belgiumban és Franciaországban.