Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanévzáró sportnapot rendeztek Szentlőrincen

Szöveg: Kalina Zsolt zászlós |  2016. június 19. 11:37

A Földművelésügyi Minisztérium Dunántúli Agrár-szakképző Központ (FM DASzK) Szakképző Iskola Ujhelyi Imre Mezőgazdasági És Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma az utolsó tanítási napon, június 15-én, sportnapot rendezett. Az eseményre meghívást kapott az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 7. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodája is.

1596015363

Az idén 85 éves szentlőrinci iskola 12 csapattal vett részt a versenyszámokban; három állomáson honvédelmi feladatokban is helyt kellett állniuk a diákoknak. A honvédelmi teszt, a mocsárjárás, valamint a hatástalanított fegyverek szét- és összeszerelése mellett a tanulók váltófutással, kispályás labdarúgással, asztalitenisszel, illetve sorversenyekkel búcsúztak el az idei tanévtől.

1596015364

Fotó: a szerző felvételei