Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb városokat foglaltak el a kormányellenes fegyveresek Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 13. 21:09

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei június 12-én, csütörtök este elfoglalták az Irak keleti részén fekvő Dzsalaula és asz-Szadija városát és számos környező falut, miután a helyi biztonsági erők feladták állásaikat – közölték tisztviselők.

Mielőtt a lázadók behatoltak volna a területre, a pesmerga néven ismert kurd milícia embereket vezényelt az ott működő pártirodáik védelmére. Az ILIÁ és a kurd egységek között nem volt konfrontáció.

A művelet idején az iraki tüzérség is lőtte Dzsalaulát és asz-Szadiját a szomszédos Mukdadíjából. Családok tucatjai menekültek a területről az iráni határ felé.

A most elfoglalt települések az Iránnal határos Dijála tartomány fővárosától, Baakúbától északkeletre fekszenek. Baakúba mintegy 60 kilométerre van Bagdadtól. A tartományban egyaránt nagy számban élnek síiták és szunniták.

Az iraki hadseregben szolgáló sok szunnita nem kívánja életét áldozni a síita Núri al-Máliki kormányfő vezette központi kormányért, amely szerintük előítéleteket táplál a szunnitákkal szemben.

A felekezeti szembenállást kihasználva az ILIÁ magát a szunniták élcsapatának nevezi a síiták elleni küzdelemben.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam kedden foglalta el Moszult, Irak második legnagyobb városát, és azóta folyamatosan nyomul tovább délre, Bagdad felé.