Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra lecsapott a török légierő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 17. 12:53

Újabb légicsapásokat mért Törökország a kurd lázadók észak-iraki állásaira annak ellenére, hogy már folynak a felek között a megbékélést célzó tárgyalások – közölték január 16-án, szerdán katonai forrásból.

A kedd esti háromórás bevetésben – amelyet a dél-anatóliai Diyarbakir légitámaszpontjáról indítottak – 16 darab F-16 típusú vadászgép vett részt. A katonai akció során több mint 50 célpontot támadtak a Kandil-hegységben, a török határtól mintegy 90 kilométerre délre.

A Törökország, az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok által is terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) ebben az észak-iraki térségben van a főhadiszállása. A PKK-hoz közelálló ANF hírügynökség megerősítette a támadások tényét. Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.

A török titkosszolgálat, az MIT a múlt hónapban kezdett tárgyalni a PKK bebörtönzött vezetőjével, Abdullah Öcalannal az 1984 óta tartó kurd konfliktus békés rendezéséről. Néhány hete azonban ismét fellángoltak a harcok a török hadsereg és a PKK között.