Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó születésnap az első magyar űrhajóssal

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. január 17. 12:38

Egy nyugállományú százados régi álma valósulhatott meg január 17-én az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) segítségével: Tímári Antal találkozhatott példaképével, Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornokkal, az első magyar űrhajóssal, és átadhatta neki azt a róla készített olajfestményt, amit harminc évvel ezelőtt alkotott.

Az ünnepélyes találkozó ráadásul pont Tímári Antal 83. születésnapjára esett.

„Az MH HKNYP feladatrendszere széles és sokrétű" – mondta a szervezet budapesti központjában tartott ünnepségen Vanyur Tibor mérnök ezredes, parancsnok. Ebbe a toborzás mellett az ifjúság honvédelmi nevelése vagy a szociális gondoskodás is beletartozik. Utóbbi körbe több mint 22 ezer nyugállományú katona esik: hétköznapi emberek is, mint Tímári Antal, és velünk élő hősök is, mint Farkas Bertalan.

1595947834

A parancsnokság az általános jellegű kérések mellett az ehhez hasonló nem mindennapi megkereséseknek is igyekszik eleget tenni, így került a látókörükbe – a kecskeméti irodán keresztül – Tímári Antal.

A százados 1950 és 1977 között teljesített katonai szolgálatot különböző alakulatoknál, és már gyermekkorától kezdve nagyon szeretett rajzolni, festeni. A Farkas Bertalanról készült, 70×55 centiméteres portrét egy fénykép alapján festette három évtizeddel ezelőtt, nem sokkal a dandártábornok 1980-as űrrepülése után. Köszönetet mondott azért, amiért 83. születésnapján adhatta át példaképének az alkotást, és kiemelte: Farkas Bertalan a magyar nép, a magyar haza hőse.

A dandártábornok köszönetet mondott az ajándékért. Mint elmesélte, otthonában egy külön kis helyiségben tárolja a hasonló emlékeket, így ez a festmény is oda kerül majd. „Remélem, hogy Tóni bácsi a 95. vagy 100. születésnapján megfesti majd ezt a mostani találkozást is" – mondta Farkas Bertalan.

Az első magyar űrhajós és Vanyur Tibor az ünnepségen felköszöntötte Tímári Antalt születésnapja alkalmából.

Fotók: Dévényi Veronika

Címkékünnepség