Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vadászgépeket küld Lengyelországba gyakorlatozni az Egyesült Államok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 7. 10:44

Tizenhat darab F-16-os vadászgépet küld Lengyelországba az Egyesült Államok a jövő hét elején, egy hadgyakorlaton fognak részt venni – jelentette március 6-án, csütörtökön a lengyel sajtó.

A vadászgépek a tervek szerint jövő hétfőn fognak megérkezni a Lengyelország középső részén fekvő Lask légi támaszpontjára – írta internetes oldalain a Gazeta Wyborcza és a Rzeczpospolita című lengyel lap.

A lengyel védelmi minisztérium szóvivője nem tudta megerősíteni a híreket.

Ugyanakkor Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter szerdán már bejelentette, hogy válaszul az ukrajnai Krím félsziget orosz megszállására a Pentagon megerősíti a közép- és kelet-európai NATO-szövetségeseinek védelmét. Ennek keretein belül az Egyesült Államok intenzívebbé fogja tenni a lengyel légierővel folytatott közös kiképzést is – mondta Hagel.

Csütörtökön a Baltikumban már megkezdődött a Pentagon által előző nap bejelentett folyamat, miután hat amerikai vadászgép és két légi utántöltő repülőgép érkezett a térségbe, hogy megerősítsék Litvánia, Lettország és Észtország légvédelmét. A három balti állam nem rendelkezik a harcászati repülő képességgel, ezért légterük ellenőrzését a NATO-szövetségeseik látják el.

Korábban elemzők felvetették azt is, hogy az Oroszország és a Nyugat közti feszültségek kiéleződése esetén az Egyesült Államok csapatokat küldhet Lengyelországba, de ezzel kapcsolatban még nem született konkrét döntés.