Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Védőkerítést épít a szíriai határra Izrael

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 7. 8:49

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy Izrael megerősített kerítést fog építtetni szíriai határán a radikális iszlamista erők elleni védekezésül, amelyek, mint mondta, átvették a határ túlsó oldalán lévő terület ellenőrzését.

Netanjahu a kabinet szokásos vasárnapi ülésén beszélt. Szerinte Izraelnek olyan védvonalra van szüksége, mint amilyet délen, az egyiptomi határon emelt, s amely gátat szab az afrikai bevándorlók hullámainak. Mint mondta, a szíriai rezsim „ingatag", és Izraelt aggasztják a szomszédos ország vegyi fegyverei. A határ túloldaláról „a szíriai hadsereg kivonult, és a globális dzsihád erői léptek a helyére" – mondta minisztereinek a kormányfő.

A „globális dzsihád" kifejezést Izrael az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által befolyásolt erőkre használja. A zsidó állam igyekszik távol tartani magát a szíriai konfliktustól, de már több aknagránát-sorozat hullott az izraeli ellenőrzés alatt lévő Golán-fennsíkra.