Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres öngyilkos merénylet Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 2. 20:40

Öngyilkos merénylő végzett az iraki biztonsági erők legkevesebb 38 tagjával hétfő délelőtt az ország nyugati részén lévő el-Anbár tartományban, a támadásban 25 további rendőr és katona is megsebesült.

Nevük elhallgatását kérő tartományi források szerint a merénylő egy robbanószerrel megrakott, Humvee típusú katonai járművet robbantott fel a hadsereg al-Mutanna nevű támaszpontján. A bázis az Iszlám Állam dzsihadista szervezet uralta Fallúdzsa várostól északra, Bagdadtól pedig mintegy 50 kilométerre nyugatra fekszik.
A detonáció következtében egy lőszerraktár és több más épület semmisült meg. A robbantásban az iraki szövetségi rendőrség és a hadsereggel szövetségben harcoló síita milíciák több tagja vesztette életét.

A merénylet elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára, megfigyelők szerint azonban az Iszlám Állam állhat a rajtaütés hátterében

Az iraki kormányerők az előző héten indítottak hadműveletet, hogy visszafoglalják a szíriai, a jordániai és a szaúdi határ, valamint Bagdad között elterülő el-Anbár tartományt a szélsőséges iszlamistáktól.

Az Iszlám Állam tavaly év elején vonta ellenőrzése alá el-Anbár nagy részét, és nemrégiben elfoglalta a tartomány székhelyét, Ramádit is, nagy mennyiségű fegyvert zsákmányolva. A város eleste az iraki erők számára az utóbbi egy év legnagyobb veresége volt, és árnyékot vetett az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tevékenységére is.