Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres összecsapás Groznijban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 4. 21:48

Fegyveresek megöltek öt rendőrt december 4-re virradó éjjel a csecsen főváros központjában, majd bevették magukat a grozniji sajtóházba. A biztonsági szervek hajnalban megostromolták a médiaközpontot és végeztek több támadóval.

Az orosz biztonsági szolgálatokhoz közelállónak tartott Life News hírportál értesülése szerint 15 fegyveres szerda éjjel megkaparintott három gépkocsit a csecsen fővárostól mintegy ötven kilométerre fekvő Salazi faluban, és Groznijba hajtott. Közlekedési rendőrök egy ellenőrzőpontnál meg akarták állítani őket, ezért a fegyveresek tüzet nyitottak rájuk. Ekkor halt meg az öt rendőr.

Egy Groznijban tartózkodó tudósító szerint a médiaközpont épülete lángokban állt hajnalban, órákkal a konfliktus kitörése után, és gépfegyverek ropogását lehetett hallani. A tudósító látta egy civil ember holttestét is az utcán, de – mint mondta – nem tudja, milyen körülmények között halt meg.

Ramzan Kadirov csecsen elnök közölte hajnalban, hogy a támadók öten-hatan lehetnek, és a hatóságok reggel megrohamozzák a médiaközpontot. Az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaság elnöke Instagram-oldalán azt írta, hogy a város központját lezárták a terrorellenes művelet idejére. Arra kérte a művelet körzetében élőket, hogy legyenek különösen elővigyázatosak, és ne menjenek az utcára. Ugyanakkor hamisnak nevezte azokat a híreket, amelyek szerint Groznijban másutt is fegyveres harcosok garázdálkodnának. Később Kadirov újabb közleményt jelentetett meg, amely szerint a biztonsági erők megöltek hat fegyverest.

Az észak-kaukázusi iszlám szélsőségesek által propagandacélokra gyakran használt Kavkaz Centr című honlapon megtalálható volt egy videofelvétel, amelyen egy meg nem nevezett személy közli, hogy Aszlan Bjutukajev csecsen iszlamista vezér (akit követői Hamzat emírnek hívnak) utasítására hajtották végre a csütörtök hajnali grozniji akciót.