Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres összecsapások Líbiában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 20. 11:53

Többtucatnyian vesztették életüket az ország déli részében, rivális líbiai fegyveres csoportok között fellángoló összecsapásokban csütörtökön, a hadsereg és az egészségügyi források legalább 60 halálos áldozatról jelentettek, míg a líbiai sajtó a helyi hatóságokra hivatkozva legalább 70 halottról tud.

Értesülések szerint a nyugat-líbiai Miszráta egyik milíciája intézett támadást a délen fekvő Brák as-Sáti légibázisra, amelyet korábban át kellett engednie egy rivális fegyveres csoportnak. Ez utóbbi az ország keleti felét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereggel (LNA) áll kapcsolatban, amelyet Halifa Haftár tábornok vezet. Haftár ugyanakkor nem hajlandó alávetni magát az ENSZ támogatását élvező, Tripoliban székelő egységkormánynak. Ibrahim Zemmi, Brák as-Sáti polgármestere szerint legalább 74 milicista vesztette életét, míg a Mohamed al-Afirs, a miszrátai fegyveresek szóvivője összesen 86 halottról tett említést. Az információkat ugyanakkor nem lehetett független forrásból megerősíteni.

Moammer Kadhafi líbiai diktátor hatalmának 2011-es megdöntése óta zavaros a líbiai belpolitikai helyzet. A káoszt kihasználva az Iszlám Állam és más szélsőséges csoportok megvetették lábukat az észak-afrikai országban, emellett embercsempészek indítanak útnak migránsokat a Földközi-tengeren az észak-afrikai partoktól 300 kilométerre fekvő Olaszország felé.