Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világszerte 74 újságírót öltek meg idén

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 21. 15:00

Ötvenhét hivatásos újságírót, köztük öt nőt öltek meg az idén munkavégzés közben, elsősorban háború sújtotta országokban, a tavalyi 67-tel szemben – derül ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet december 19-én, hétfőn nyilvánosságra hozott, év végi jelentése szerint.

Szíria 2016-ban a tanulmány szerint „pokollá" vált, ott 19 újságíró vesztette az életét, míg tavalyi kilenc. Afganisztánban tízen, Mexikóban kilencen, Irakban heten, Jemenben pedig öten haltak meg.

Rajtuk kívül kilenc bloggert és a médiában dolgozó további nyolc munkatársat is megöltek 2016-ban a munkájával összefüggésben.
„A jelentős csökkenés azzal magyarázható, hogy az újságírók egyre inkább elmenekülnek a túl veszélyes országokból: Szíria, Irak, Líbia, de még Jemen, Afganisztán, Banglades vagy Burundi is a tájékoztatás fekete foltjává vált, ahol a büntetlenség uralkodik" – olvasható az RSF jelentésében.

Az 57 megölt újságíró közül négy – köztük egy Szíriában lelőtt holland és egy iraki – kivételével valamennyien a saját hazájukban haltak meg.

Idén a megölt újságírók kétharmada háborús konfliktusokban halt meg, szemben a tavalyi évvel, amikor több újságíró elvileg békés országban vesztette életét, mint például Párizsban, a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni iszlamista merényletben megölt karikaturisták.

Az elmúlt évtizedben összesen 780 újságírót öltek meg a munkájával összefüggésben az RSF összesítése szerint.

Az őrizetbe vett, illetve bebörtönzött újságírók száma 2016-ban a Törökországban kialakult helyzet miatt viszont emelkedett.

Jelenleg 348 újságíró és blogger van rács mögött világszerte, közülük csak Törökországban több mint százan. Ez 6 százalékos emelkedést jelent 2015-höz képest.

A bebörtönzött hivatásos újságírók száma 22 százalékos növekedést mutat, Törökországban pedig négyszeres emelkedés látható a júliusi puccskísérlet következményeként – mutatott rá az RSF a jelentésében.