Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszafoglalta az amerikai légicsapás miatt elvesztett területeket a szíriai hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 19. 11:43

A szíriai hadsereg visszafoglalta a tévedésből kormánykatonákra mért amerikai légicsapás miatt elveszített területeket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány azonos nevű székhelye mellett – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség szeptember 18-án, vasárnap.

A SANA egy katonai tisztviselőre hivatkozva közölte, hogy a Dzsebel Tardán (Tarda-hegy) elvesztett területek visszafoglalására indított offenzívában több tucat dzsihadistát öltek meg. A támadást a szíriai légierő gépei támogatták. Más források szerint az akcióban az orosz légierő is részt vett.

A hegy stratégiai jelentőségét az adja, hogy a Deir-ez-Zór város melletti, a kormányerők kezén lévő katonai légi támaszpontra néz. Ha a területet az Iszlám Állam ellenőrzi, tüzérségével akadályozhatja a repülőgépek felszállását.

Deir-ez-Zór tartomány szinte teljes egészét a dzsihadisták uralják, a szíriai kormányerők Deir-ez-Zór város repülőterén és környékén vannak jelen.

A kormányerők és a damaszkuszi rezsimet támogató Oroszország szerint az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció szombaton a szíriai hadsereg állásaira mért csapásokat Dzsebel Tardánál. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt aktivistahálózattal bíró emigráns civil szervezet szerint a koalíciós csapásnak legalább 90 halálos áldozata volt. A kormányerők korábban mintegy 60 halottról és száz sebesültről számoltak be.

Az amerikai hadsereg ezzel összefüggésben közölte, hogy tévedésből mérhetett csapást a kormányerőkre. Moszkva azonban élesen bírálta Washingtont a történtekért, az orosz külügyi szóvivő vasárnap kijelentette: a légicsapások „a bűnös hanyagság és az IÁ terroristáival való közvetlen összejátszás határát súrolja".

Az IÁ szócsöveként működő Aamák hírügynökség eközben közölte: az IÁ Deir-ez-Zór-i harcosai lelőtték a szíriai hadsereg egyik harci repülőjét. Az OSDH szerint a katonai repülő Dzsebel Tarda körzetében zuhant le, a pilóta életét vesztette.

Az OSDH és a szíriai média is megjegyezte, hogy az utóbbi egy napban fokozottan bombázták Deir-ez-Zór város környékét.