Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszalépett az amerikai haditengerészeti miniszteri poszt jelöltje

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 27. 21:03

Visszalépett az amerikai haditengerészeti miniszteri poszt jelöltje, Philip Bilden.

Az 53 éves Bilden milliárdos üzletember, akit James Mattis védelmi miniszter választott ki – a haditengerészetet ugyanis a védelmi minisztérium felügyeli -, és Trump elnök jóváhagyta jelölését.

A védelmi miniszter február 26-án, vasárnap délután közleményben jelentette be Philip Bilden visszalépését. Mint a közlemény fogalmaz, „személyes okok és érdekkonfliktusokból eredő nehézségek" magyarázzák a jelölt visszalépését. A korábban katonai hírszerzőként is tevékenykedő Bilden ugyanis ázsiai magántőke-befektetésekkel foglalkozik, és bár visszalépett cége vezetéséből, úgy látta, hogy nem képes a kormányzat Etikai Hivatala elvárásainak maradéktalanul eleget tenni „a családi pénzügyi érdekeltségek szükségtelen és anyagilag hátrányos feladása" nélkül.

„Még akkor is, ha elszomorít, megértem és tiszteletben tartom a döntést" – olvasható James Mattis közleményében. A miniszter egyúttal közölte: néhány napon belül újabb jelöltek nevét terjeszti elő a Fehér Házban.

Philip Bilden a második jelölt, aki visszalép a Pentagon jelöltségétől. A hónap elején a milliárdos beruházási bankár, Vincent Viola vonta vissza jelöltségét. Viola a szárazföldi erőkért lett volna felelős.