Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai hírszerzési információk Bagdadnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 27. 19:56

Washington hírszerzési információkat adott át a bagdadi kormánynak az Iszlám Állam ellen Szíriában végrehajtott légicsapásokhoz – közölte az amerikai védelmi minisztérium szóvivője újságírók előtt.

Korábban Haider al-Abádi, iraki miniszterelnök bejelentette: elrendelte az iraki légierőnek, hogy Szíria területén hajtson végre légicsapásokat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ottani állásai ellen. Al-Abádi szerint ez válaszlépés volt az Iszlám Állam által Bagdadban elkövetett bombatámadásokra.
“Igen, tudtunk erről, és információk átadásával támogattuk is" – fogalmazott Jeff Davis szóvivő, üdvözölve az Iszlám Állam elleni légicsapásokat.