Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszaverték a dzsihadistákat Kirkukban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 23. 14:26

Huszonnégy órás súlyos összecsapásokat követően az észak-iraki Kirkukban a helyi kormányzati erők október 22-én, szombaton felszámolták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyvereseinek előző nap több ponton indított támadását.

Az összecsapásokban 46 ember, többségében a biztonsági erők tagja meghalt, 133 megsebesült és az iraki erők megöltek 48 dzsihadisát – közölte az iraki belügyminisztérium és a helyi rendőrség.

Az iszlamista akció nyilvánvaló célja volt, hogy elvonják a hatóságok figyelmét a várostól 170 kilométerre délkeletre fekvő Moszultól, ahol a kormányerők nagy hadműveletbe kezdtek az IÁ fellegvárának számító település felszabadítására.

Pénteken Kirkukot több robbanás rázta meg, robbanómellényt viselő fegyveresek pedig összecsapást kezdtek a városközpontban kormányzati épületeknél és a város külterületén. Az IÁ szócsöve, az Aamák hírügynökség azt írta, hogy embereik követték el a támadást.

Hattáb Omer dandártábornok elmondta, hogy minden támadót megsemmisítettek, illetve azok magukat felrobbantották. A tartományi kormányzati negyed, ahol a leghevesebb támadások voltak, szombatra elcsendesedett.

A dzsihadisták korábban arról számoltak be, hogy egy épülő erőműnél 13 munkást, közte négy iránit megöltek. Az egyik helyi tévé operatőrével orvlövész végzett.

Az iraki erők Moszulnál indított hadműveletével összefüggésben a fővárosba,

Bagdadba érkezett szombaton Ashton Carter amerikai védelmi miniszter, akinek útját előzetesen nem jelentették be – írta az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítójára hivatkozva.

A látogatás során a Pentagon feje találkozik a dzsihadistaellenes nemzetközi erők amerikai főparancsnokával, Stephen Townsend altábornaggyal, valamint Haider al-Abádi iraki kormányfővel.