Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszavonul az európai NATO-erők élére jelölt Allen tábornok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 20. 18:58

Barack Obama amerikai elnök elfogadta annak a tengerészgyalogos tábornoknak a nyugállományba vonulásra vonatkozó kérését, akit korábban a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnokául jelölt – közölte február 19-én, kedden a Fehér Ház.

John Allen ellen, aki a közelmúltban az afganisztáni amerikai és szövetséges erők parancsnoka volt, a Pentagon vizsgálatot indított, hogy megállapítsa: követett-e el törvény- vagy titoksértést azzal, hogy e-mail-levelezésben állt egy olyan nővel, akinek köze volt a David Petraeus a Központi Hírszerző Iroda (CIA) igazgatójának lemondásához vezető botrányhoz.

A védelmi minisztérium tisztázta ugyan a tábornokot, ám a vizsgálat így is beárnyékolta további pályafutását. A fehér házi közlemény szerint Allen figyelmét a családjában jelentkezett egészségi problémák fogják lekötni.

Obama kedden Amerika „egyik legjobb katonai vezetőjének" és „igazi hazafinak" nevezte a távozó tábornokot.

Allen tábornok 19 hónapon át volt az afganisztáni koalíciós erők parancsnoka,és a hónap elején adta át posztját Joseph F. Dunford tábornoknak.

A visszavonulás mellett döntött katonai vezető az elmúlt hónapokban az afganisztáni csapatkivonás ütemezésére, valamint a 2014 utáni amerikai katonai jelenlétre vonatkozó forgatókönyvek kidolgozását irányította.

Obama elnök tavaly ősszel jelölte az európai NATO-erők főparancsnokául Allent. Novemberben, kevéssel az elnökválasztás után azonban kiderült, hogy a tábornok átfogó (tízezer oldalra rúgó), egyes források szerint olykor frivol hangnemű levelezésben állt egy Jill Kelley nevű, a floridai magasabb körökben ismert nővel.

Allen és Kelley levelezése a CIA lemondott igazgatója, David Petraeus körül kirobbant szexbotrány mellékszálaként lepleződött le. Petraeus házasságtörő viszonyára úgy derült fény, hogy valaki névtelen üzeneteket küldött Kelleynek: tartsa magát távol a hírszerzés főnökétől. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a floridai nő segélykérése nyomán vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy a figyelmeztetések egy bizonyos Paula Broadwelltől származnak, aki a CIA első emberének életrajzírója és szeretője volt.