Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington az ENSZ békefenntartói rendszerének gyökeres átalakítását tervezi

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 30. 13:40

Az Egyesült Államok kormányzata az ENSZ békefenntartói rendszerének gyökeres átalakítására készül, egyebek közt drasztikusan csökkenteni akarja a kéksisakosok létszámát – mondta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete március 29-én, szerdán a Külkapcsolatok Tanácsának rendezvényén.

Ez az átalakítás – mint Haley szavaiból kiderült – lényegében azt jelenti majd, hogy az Egyesült Államok radikálisan csökkenteni tervezi anyagi hozzájárulását az ENSZ békefenntartói küldetéseihez.
A nagykövet kifejtette, hogy áprilisban, amikor az Egyesült Államok lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) soros elnöke, javasolni fogja a Kongói Demokratikus Köztársaságban szolgálatot teljesítő 19 ezer ENSZ-békefenntartó katona létszámának drasztikus csökkentését, ezt követően pedig hasonló karcsúsítást szeretne Haiti szigetén is.
„Nincs ott többé szükség ennyi kéksisakosra" – mondta hozzátéve, hogy Washington hasonlóképpen csökkenteni szeretné az Elefántcsontparton és Libériában lévő békefenntartók létszámát is.

Haley hangsúlyozta, Washingtonnak nem egyszerűen az a célja, hogy spóroljon a kéksisakosok (a békefenntartók) misszióinak költségein, hanem mindenekelőtt azt szeretné elérni, hogy ezek a küldetések hatékonyabbak legyenek, és világos, egyértelmű stratégiai célok jegyében tevékenykedjenek. „Megdöbbentő, hogy az ENSZ-ben jelenleg alapvető felmérések és értékelések sincsenek a békefenntartók tevékenységéről" – állította. Megerősítette, hogy az amerikai kormányzat a békefenntartó missziók összköltségeihez a hozzájárulását 29 százalékról 25 százalékra akarja csökkenteni.
A kéksisakosok évi költségvetése 7,9 milliárd dollár.
„Az Egyesült Államok a világ lelkiismerete, és e szerepünkről nem is akarunk lemondani, ám kitartunk amellett, hogy ezt az ENSZ-ben is értékeljék és tiszteletben tartsák" – hangoztatta az amerikai ENSZ-nagykövet.