Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington felfüggesztette Jemenben terrorellenes műveletei egy részét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 25. 19:27

Az Egyesült Államok leállította az al-Kaida ellen irányuló terrorellenes műveletei egy részét Jemenben azt követően, hogy az Irán által támogatott húszi lázadók átvették az ország ellenőrzését – közölték amerikai tisztségviselők.

Az Egyesült Államok támogatta jemeni kormány csütörtöki összeomlása „megbénította" Amerika terrorizmusellenes hadjáratát – mondta el január 23-án, pénteken két amerikai biztonsági tisztségviselő, rámutatva, hogy mindez súlyosan visszaveti a harcot az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) ellen, amely a szélsőséges hálózat egyik legveszélyesebb szárnya.

Amerikai illetékesek szerint egyebek közt le kellett állítaniuk – legalábbis egy időre – a dróncsapásokat.

Mindez újabb kudarcot jelent Barack Obama közel-keleti politikája számára, és megkérdőjelezi azt a terrorizmus elleni stratégiát, amely a pilóta nélküli harci gépekkel folytatott hadviselésre és gyakran ingatag külföldi partnerekre támaszkodott annak érdekében, hogy el lehessen kerülni amerikai szárazföldi erők bevetését az Egyesült Államok partjaitól távoli hadszíntereken.

A jemeni fővárosban szombaton ismét tüntetők ezrei vonultak az utcákra, hogy szembeszálljanak a hatalomváltást kierőszakoló síita húszi lázadók Anszar Allah mozgalmának híveivel. Az al-Arabíja televízió beszámolója szerint a húszik helyenként összecsaptak a tüntetőkkel.

„Le a húszik rezsimével" – skandálták a tüntetők, akiket a több jemeni tartomány által nemrég létrehozott „Elutasítás Mozgalma" mozgósított.

A szombati megmozdulás volt az eddigi legnagyobb tüntetés azóta, hogy a húszi lázadók tavaly szeptemberben átvették a főváros, Szanaa ellenőrzését.

Előző nap Jemen-szerte számos csoport vonult az utcákra, hogy a síita felkelők mellett, illetve ellen tüntessen, miközben az elnök és a kormány lemondása után belpolitikai tanácstalanság uralkodik az országban.

A húszi fegyveresek a héten elfoglalták az elnöki palotát, körülvették Abed Rabbo Manszúr Hádi államfő rezidenciáját és fogságba ejtették az elnök kabinetfőnökét. Az elnök és a kormány csütörtökön a húszik nyomására hivatkozva lemondott, amit a felkelők üdvözöltek. Az elnök leváltását elvileg jóvá kell hagynia a parlamentnek, amelyet ezért vasárnapra rendkívüli ülésre hívtak össze.