Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington komolyan veszi a phenjani fenyegetést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 9. 8:15

Washington komolyan veszi a megelőző atomcsapással való észak-koreai fenyegetőzést, és felszólítja Phenjant, hogy vessen véget a provokációknak – közölte helyi idő szerint március 7-én, hétfőn Washingtonban John Kirby amerikai külügyi szóvivő.

„Természetesen komolyan vesszük az effajta fenyegetéseket, és ismételten arra szólítjuk Phenjant, hogy vessen véget a provokatív retorikának, fejezze be a fenyegetőzéseket és a provokatív cselekedeteket, amelyek a nemzetközi szankciók újabb körének bevezetéséhez vezettek" – mondta Kyrbi. Újságírók arról kérdezték a szóvivőt, hogy Washington meg akarja-e buktatni a phenjani rezsimet. „Világosan mondjuk, hogy mit akarunk. Békét és biztonságot akarunk a Koreai-félszigeten, fel akarjuk újítani a hathatalmi tárgyalásokat, és a félsziget teljes és ellenőrizhető atommentesítését akarjuk elérni" – válaszolta Kirby.

Phenjan hétfőn megelőző atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, néhány órával az előtt, hogy a két ország minden eddiginél nagyobb közös hadgyakorlatot kezdett a térségben. A közös amerikai-dél-koreai parancsnokság értesítette Észak-Koreát a Key Resolve és Foal Eagle fedőnevű hadgyakorlatok „védelmi jellegéről". Phenjan ennek dacára ellene irányuló agressziónak tartja őket. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető már a múlt pénteken elrendelte az ország atomfegyvereinek készenlétbe helyezését, hogy bármikor bevethetők legyenek válaszul az ellenségektől érkező fenyegetésekre.

A Koreai-félszigeten azután éleződött ki újra a feszültség, hogy január 6-án Észak-Korea végrehajtotta negyedik Föld alatti kísérleti atomrobbantását, majd február 7-én műholdat állított Föld körüli pályára olyan hordozórakétával, amely atomtöltettel is felszerelhető, és akár 12 ezer kilométeres távolságra lévő célok megsemmisítésére is képes. Válaszul erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten olyan új szankciókat léptetett életbe Észak-Korea ellen, amelyek gazdaságilag még jobban elszigetelik a világtól.

Peking megingathatatlan a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének előmozdításában, az ENSZ Biztonsági Tanács szankcióinak végrehajtását kötelességének tekinti, ahhoz megvannak az eszközei – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter kedden, a parlament éves ülésszakához kapcsolódó hagyományos sajtóértekezletén. Viszont Vang a szankciókat csupán szükséges eszközként említette, elsődleges célként a térségbeli stabilitás fenntartását nevezte meg. Ennek érdekében – mondta – nem kell ragaszkodni a megrekedt hatoldalú tárgyalásokhoz, hanem csupán három, négy vagy öt fél is asztalhoz ülhetne. Hangsúlyozta, hogy kormánya a leszerelés mellett ugyanolyan fontosnak tartja a koreai háborút végleg lezáró békeszerződés tető alá hozását, aminek hiánya – mint utalt rá – érthető aggodalommal tölti el Phenjant.