Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédségnél szolgáló hölgyeket köszöntötték

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. március 9. 7:09

A nemzetközi nőnap alkalmából a Magyar Honvédség alakulatainál és katonai szervezeteinél is köszöntötték a férfiak a hölgyeket. Összeállításunkban a kommunikációs tisztektől érkezett beszámolókat közöljük. (Cikkünk folyamatosan frissül!)

MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Debrecen. Zenés ébresztő fogadta az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hölgy dolgozóit a Debreceni Helyőrségi Zenekar előadásában március 8-án, kedden.
A nemzetközi nőnap alkalmából rendezett ünnepségen Szabó Barna törzsőrmester verssel és énekkel örvendeztette meg a hölgyeket. Ezt követően Takács Attila dandártábornok, az alakulat parancsnoka köszöntötte őket, majd az alegységparancsnokok kíséretében virágokat adott át nekik.

1596009958

Szöveg: Takács-Tóth Andrea
Fotó: Szalka Miklós őrvezető

* * *

Hódmezővásárhely. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége a határbiztosítási feladatok közepette sem feledkezett meg a nemzetközi nőnapról. A laktanyai ünnepséget a helyőrségi zenekar klarinétkvintettjének előadása nyitotta meg. „Értük esünk neki a legnehezebb és leglehetetlenebbnek tűnő feladatok megoldásának, értük erősítünk, verekszünk, tanulunk, tulajdonképpen értük élünk" – mondta köszöntőjében Tisza Zoltán, a társadalmi kapcsolatok alosztály szervezője. A rendezvényen Drót László ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese hangsúlyozta: a Magyar Honvédségnél szolgáló hölgyek az élő bizonyítékai annak, hogy a női egyenjogúságért vívott harcok elérték célkitűzéseiket, hisz ma a laktanyákban dolgozó katonák több mint tíz százaléka nő.

1596009958

Szöveg és kép: Horváth Gábor hadnagy 

* * *

MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

„Annak a hölgynek, akit szeretet és megbecsülés vesz körül, helyén van a szíve és bármire képes"- hangzott el győri alakulatnál rendezett nőnapi ünnepségen. Az alakulatnál szolgáló hölgyeket – akik ezen a napon a piros barettet és a gyakorlót civil ruhára cserélték – Könczöl Ferenc alezredes, parancsnokhelyettes köszöntötte. Papp Tamás alezredes, az ezred hadműveleti központjának parancsnoka ünnepi beszédében hangsúlyozta: „a nőnap egyrészt családi ünnep, amikor megállunk egy pillanatra, és egy kis odafigyeléssel, kedves mosollyal, egy szál virággal ajándékozzuk meg szeretett hölgyeinket az otthon melegéért, a – számunkra nélkülözhetetlen – gondoskodásért, bizalomért és bátorításért. Másrészt társadalmi ünnep, amelyen tisztelettel adózunk történelmünk dicső lányainak, asszonyainak, és tisztelettel adózunk a mai nőknek, akik talán nem hősök, de nagy odaadással és felelősséggel hordozzák terheiket ebben a rohanó világban."

Papp alezredes az ezrednél szolgáló és dolgozó hölgyekre utalva kiemelte: „lelkiismeretes munkájukkal, kedvességükkel nélkülözhetetlenek számunkra, és különösen igaz ez a katonanőkre, akik – az olykor rendkívüli pszichikai és fizikai megterhelések ellenére is – egész embert kívánó, hagyományosan férfias hivatást választottak. Katonának és egyben feleségnek, társnak, anyának lenni az önmegvalósítás igen rögös útja. Mégis, önök elszántságukkal és tenni akarásukkal bizonyították, hogy képesek mindezt összhangba hozni és eredményesen hozzájárulni az ezred sikereihez."

A nőnapi ünnepség végén az alakulat két katonája – Demeter Ottó főtörzsőrmester és Túri András törzsőrmester – hazai és külföldi popslágerekkel szórakoztatta a hölgyeket.

1596009958


Szöveg és kép: Cseszreginé Csekei Judit százados

* * *

MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

A székesfehérvári alakulatnál szolgáló és dolgozó hölgyeket a nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án, kedden köszöntötték. A Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar könnyűzenei koncertet adott. Benda László ezredes, az alakulat parancsnoka beszédében kiemelte a hölgyek szerepét mind a hétköznapokban, mind pedig a történelemben: „A nőknek sokat köszönhetünk, hiszen nemcsak anyaként és feleségként, de a történelem során is fontos szerepet kaptak; az ő közreműködésükkel indultak vagy épp fejeződtek be egyes háborúk" – mondta a parancsnok.

1596009958

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy

Fotó: Révész Csaba


* * *

MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ

Meglepetésprogrammal készültek a balatonakarattyai alakulatnál dolgozó több mint száz hölgy számára a férfiak a nőnap alkalmából március 8-án, kedden. Először Piros Ottó ezredes, a központ parancsnoka köszöntötte az alakulatnál dolgozó és szolgálatot teljesítő nőket, majd Szabó Bálint szállodaigazgató Szalai Pál Nőnapi köszöntőjével üdvözölte a hölgyeket. A lélekmelengető szavalat után egy igazi romantikus klasszikussal zárult a műsor: Máté Péter: Ő című slágerét adták elő a rendezvényszervező részleg munkatársai: Udovecz György, Budai Tamás, Ebele Ákos, valamint Szabó Bálint. A műsor után a férfiak süteménnyel és virággal kedveskedtek a hölgyeknek.

1596009959

Szöveg és kép: Singer Éva hadnagy


* * *

MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél (MH 1. HTHE) dolgozó katonanőket és polgári alkalmazott hölgyeket köszöntötték a nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án, kedden. Az alakulatnál szolgáló férfiak az ünnepi műsor mellett virággal is kedveskedtek a hölgyeknek.

1596009959

Kép és szöveg: MH 1. HTHE

* * *

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Dandársorakozót rendeztek március 7-én az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál. Az állománygyűlés végén megtartott díszmenetet Baráth Ernő ezredes, az alakulat megbízott parancsnoka a dandárnál szolgáló nőknek ajánlotta.

1596009959

Kép és szöveg: Horniák Dóra