Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Netanjahu nem tárgyal Obamával

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 8. 22:01

Elutasította Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Barack Obama amerikai elnökkel való találkozóra tett fehér házi javaslatot – közölte helyi idő szerint március 7-én, hétfőn Ned Price, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.

Közlése szerint az izraeli kormány március 18-ra vagy 19-re kért találkozót Barack Obama amerikai elnöktől Netanjahunak, Washington pedig két héttel ezelőtt az előbbi dátumot javasolta. „Szívesen lehetőséget kínáltunk volna a kétoldalú találkozó megtartására, és meglepett minket, amikor először a médiában hallottuk azt, hogy Netanjahu miniszterelnök ahelyett, hogy elfogadta volna a meghívást, lemondta a látogatást" – írta közleményében Ned Price, és egyben cáfolta az izraeli sajtóban megjelent híreket, miszerint Obama nem tudott alkalmazkodni Netanjahu programjához.

Netanjahu nemcsak azért érkezett volna az Egyesült Államokba, hogy találkozzon Obamával, hanem azért is, hogy felszólaljon a legerősebb amerikai zsidó lobbicsoport, az Amerikai–Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) éves konferenciáján. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Netanjahu le akarja mondani washingtoni látogatását, mert akkortájt öt napra a közel-keleti térségbe érkezik Joe Biden amerikai alelnök, és felkeresi Izraelt is. Más magyarázatok szerint az AIPAC-on feltehetőleg felszólalnak az amerikai elnökjelöltségre pályázó politikusok is, és Netanjahu mindenképpen el akarja kerülni annak a látszatát is, hogy bármilyen módon beavatkozzon az elnökválasztási folyamatba.

Obama és Netanjahu viszonya elhidegült az előző hónapokban-években amiatt, hogy az utóbbi hevesen ellenezte az Iránnal kötött nemzetközi atommegállapodást. Az izraeli miniszterelnök tavaly március elején is felszólalt az AIPAC éves konferenciáján, ugyanakkor beszédet mondott az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén, és keményen bírálta a készülő atomalkut, azt hangoztatva, hogy a terrorizmus első számú támogatójával, Iránnal kötendő megállapodás létében fenyegetheti Izraelt. A Fehér Ház akkoriban a március 17-én megtartandó izraeli választások közelségére hivatkozva közölte, hogy az elnök nem fogadja Netanjahut. Tavaly novemberben azonban mégis tárgyalt a két politikus, hogy elsimítsa az ellentéteket.