Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington megerősítheti a katonai jelenlétét Európában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 9. 21:26

Oroszország Krím félszigeti katonai műveletei a hidegháború lezárulta óta egyre csökkenő amerikai katonai jelenlét felülvizsgálatához vezethetnek Európában – közölte április 8-án, kedden Derek Chollet, az amerikai védelmi minisztérium egyik magas rangú illetékese, ezzel nyilván e jelenlét újbóli erősítésének lehetőségére utalva.

Az amerikai kormány ugyanakkor nem keresi a konfrontációt Moszkvával – szögezte le Chollet, a nemzetközi biztonsági ügyekért felelős államtitkár a washingtoni képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtt.

Jelenleg mintegy 67 ezer amerikai katonai állomásozik az európai kontinensen, többségük Németországban (40 ezer), Olaszországban (11 ezer) és Nagy-Britanniában (9500). A Szovjetunió több mint húsz évvel ezelőtti összeomlásakor ez a szám még 285 ezer volt.

A Pentagon tisztségviselője „Oroszország törvénytelen katonai beavatkozásáról" beszélt, s kifejtette, hogy az megváltoztatta az európai biztonsági felépítményt és bizonytalanságot keltett a NATO keleti határán.

Washington a katonai szövetség kelet-európai tagállamainak biztosítására a balti államokba hat F-15-ös vadászrepülőgépet, Lengyelországba pedig tizenkét F-16-os vadászgépet és három katonai szállítógépet vezényelt. A rakétákkal felszerelt USS Donald Cook amerikai romboló a napokban érkezik meg a Fekete-tengerre.

Chollet emellett aggasztónak nevezte az Ukrajna keleti részén zajló, szerinte „nem spontán szerveződő" oroszbarát szakadár megmozdulásokat, valamint arra figyelmeztetett, hogy egy kelet-ukrajnai orosz akció jelentősen súlyosbítaná a válságot.

A feszültség ismét növekedett Ukrajnában, miután Harkivban hétfőn a szakadárok kikiáltották a „harkivi népi köztársaságot". A megye Ukrajnától való elszakadását követelő Moszkva-párti aktivisták, akik magukat megválasztották a megyei tanács „képviselőinek", közölték, hogy átveszik az állami intézmények irányítását. Ugyancsak hétfőn, Donyeckben a megyei adminisztráció épületét megszálló oroszbarát szakadárok kikiáltották a „független donyecki köztársaságot".