Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington nehezményezi Moszkva szíriai fegyverbizniszét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 19. 17:53

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke bírálta a Szíriába irányuló orosz fegyverszállításokat, amelyekről a napokban adott hírt a The New York Times.

A hajók ellen bevethető manőverező robotrepülőgépek Szíriába szállításáról hozott orosz döntés rosszul időzített és szerencsétlen volt, amely csak bátorítja Bassár el-Aszad rendszerét, és meghosszabbítja a szenvedést az arab országban – közölte Martin Dempsey tábornok.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter is arra intette Oroszországot, vizsgálja felül a Szíriának való katonai segítségnyújtást.

A Pentagon két illetékese a The New York Times-ban megjelent értesülésre reagált, amely szerint Oroszország nemrégiben Jahont (másik nevén Oniksz) típusú, hadihajók ellen bevethető, korszerűsített manőverező robotrepülőgépeket szállított Szíriába.

A szóban forgó fegyverek a hangsebesség két és félszeresével tudnak repülni, hatótávolságuk 300 kilométer. Nehéz lefülelni, és még nehezebb lelőni őket, vagyis hatékony eszközök ahhoz, hogy távol tartsák a hadihajókat a szíriai partoktól – mondta Nick Brown, a Jane’s International Defense Review katonai szaklap szerkesztője.

Megfigyelők szerint erre abban az esetben lenne szüksége a szíriai vezetésnek, ha a nyugati országok úgy döntenének, repüléstilalmi övezetet létesítenek Szíriában, és a tilalom betartatásában kulcsszerepük lenne a Földközi-tengeren állomásozó hadihajóknak.