Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington nem engedi, hogy „egy csomagban” kezeljék az ukrajnai és a szíriai konfliktust

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 13. 8:08

Washington nem engedi, hogy „egy csomagban” szülessen megállapodás a szíriai és az ukrajnai fegyveres konfliktus rendezéséről – biztosította Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Petro Porosenko ukrán államfőt április 11-én, kedden telefonon.

Az amerikai diplomácia vezetője kedden érkezett Moszkvába. Az ukrán elnök sajtószolgálatának közleménye szerint Porosenko és Tillerson a telefonbeszélgetés során megállapodtak abban, hogy az ukrán-amerikai konzultációk folytatódnak utóbbi oroszországi látogatása után is.
Az amerikai külügyminiszter ismételten biztosította Porosenkót arról, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajna területi épségét, valamint a minszki megállapodások minden érintett fél általi teljes mértékű teljesítését, azon belül is kiemelte a tűzszünet betartásának fontosságát.

Az ukrán elnök köszönetet mondott az Egyesült Államok támogatásáért, amelyet Kijevnek nyújt a Donyec-medencében zajló orosz agresszió elleni küzdelmében, és amiért nem ismeri el a Krím Oroszország általi önkényes elcsatolását.
Az ukrán elnök mindazonáltal kiemelte, hogy az Oroszországgal szembeni szankcióknak mindaddig fenn kell maradniuk, amíg helyre nem áll Ukrajna területi egysége.