Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington újabb ezer katonát küldhet az Iszlám Állam ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 10. 14:30

A Reuters hírügynökség értesülései szerint Washington azt fontolgatja, hogy akár további ezer katonát küld az Iszlám Állam elleni harcba.

A hírügynökség névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselőre hivatkozva közölte március 8-án, szerdán az információt. A katonákat az amerikai kormányzat Kuvaitba telepítené, s ott állomásoznának „tartalékosként" mindaddig, amíg az amerikaiak támogatta erők meg nem kezdik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harc felgyorsítását Szíriában és Irakban.

Korábban nem került nyilvánosságra, hogy a Trump-kormányzat ilyen terveket fontolgatna. A Reuters forrása szerint azonban e katonák telepítése nagyobb lehetőségeket adna a terepen lévő amerikai katonai parancsnokoknak arra, hogy rugalmasan és gyorsan válaszolhassanak a váratlanul jelentkező kihívásokra, maguk dönthetnék el, hogy igénybe veszik-e a Kuvaitban állomásozó amerikai katonákat. A Reuters megjegyzi: ha ez így lesz, akkor ez elmozdulást jelent az előző elnök, Barack Obama politikájától.

Egyelőre azonban nem világos, hogy az elképzelés élvezi-e James Mattis védelmi miniszter támogatását.

Jeff Davis százados, a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője nem kívánta kommentálni az információkat.