Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zárt ajtók mögött tárgyalnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 29. 8:37

Irán egy hétig tartó, intenzív tárgyalásokat kezdett október 28-tól Bécsben, hogy felkészüljön a november 7-én és 8-án tartandó genfi találkozójára a hatokkal.

Az iszlám köztársaság főtárgyalója, Abbász Aragsi október 28-án találkozott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, Amano Jukijával. Aragsit, aki egyben külügyminiszter-helyettes is, Haszan Róháni új iráni elnök nevezte ki. Délután egy másik megbeszélésre is sor került a NAÜ diplomatái és az iráni képviselők között.

Az ENSZ-szervezet 2011 novemberében kiadott jelentése szerint Irán 2003-ig atombomba kifejlesztésén dolgozott és ezeknek a munkálatoknak a központja a Teheránhoz közeli parcsini katonai támaszpont volt, ahova a NAÜ ellenőreinek máig nem sikerült bejutnia.

A Nyugat azzal gyanúsítja Iránt, hogy békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul és az ENSZ Biztonsági Tanácsa már többször sújtotta szankciókkal emiatt az iszlám köztársaságot. A mérsékelt Róháni augusztusi hatalomra kerülésével Teherán békülékenyebb hangnemre váltott a vitában, és megfigyelők azt remélik, hogy az új iráni vezetéssel sikerülhet diplomáciai megoldást találni a válságra.