Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Egy az Isten, egy a nemzet”

Szöveg: Takács Vivien |  2013. október 29. 7:29

Milyen érzés a Szent Korona mellett állni? Mire gondol a koronaőr azon egy óra alatt, amíg a magyar államiság jelképe mellett áll mozdulatlanul? Milyen kiképzésen kell részt venniük a koronaőröknek? Erről és sok egyéb másról beszélgettünk a Honvéd Koronaőrség parancsnokhelyettesével, és két koronaőrrel a Parlamentben.

Csaknem két és fél évvel ezelőtt, 2011. május 30-án álltak először honvéd koronaőrök az Országházban a Szent Korona mellett. A szolgálat azóta is folyamatos. A koronaőrség díszelgő katonái óránként váltják egymást huszonnégy órás szolgálatban.

A Honvéd Koronaőrséghez testtömeg indexen alapuló, arányos fizikai megjelenés és a legalább 180 centiméteres testmagasság a minimális követelmény. Látható helyen tetoválás nem lehet. A jelentkezőknek az egészségügyi szűrésen és a legszigorúbb, T4-es testnevelési követelményeknek is meg kell felelniük. Az erkölcsi feddhetetlenség alapfeltétel, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a legszigorúbb, „C" típusú ellenőrzést hajtja végre – tudtuk meg a Parlamentben Hennel Sándor őrnagytól.

1595962207

A Honvéd Koronaőrség parancsnokhelyettese elárulta azt is, hogy a koronaőrség első parancsnoka, Kun Szabó István ezredes 2011-ben országos toborzókörutat szervezett, a katonai alakulatoknál kiválóan teljesítő altiszteket keresett meg, hogy csatlakozzanak a koronaőrséghez.  Mivel nagy volt a túljelentkezés, szerencsére volt kiből válogatni, így gyorsan összejött egy kiváló csapat.

A Honvéd Koronaőrségnél szolgáló katonák számára rendszeresek az elméleti oktatások, felkészítések, amelyek a Szent Korona történetéről, eszméjéről, a koronaőrség történetéről és díszelgési feladatokról szólnak, és legalább ilyen hangsúlyt kap a katonai képességeik fenntartása, folyamatos fejlesztése is – hangsúlyozta Hennel őrnagy.

Az éppen szolgálatban lévő, ám pihenőidejét töltő Kiss Lajos koronaőr törzsőrmester elárulta: ahogy megtudta, hogy katonaként Parlamentben a Szent Korona őrzésében vehet részt, azonnal utánajárt a jelentkezési feltételeknek. 2012. novemberében adta az első szolgálatát.

1595962207

„Szokták mondani, hogy »Egy az Isten, egy a nemzet«. Én Istenhívő ember vagyok, így számomra nincsen magasztosabb, felemelőbb érzés ott állni a nemzet jelképe, a Szent Korona mellett. Ez nem sok embernek adatik meg" – mesélte a törzsőrmester. 

Balogh Attila őrmester közel tíz éve szolgál a Magyar Honvédségben, Székesfehérvárról érkezett a Honvéd Koronaőrséghez, korábbi beosztásában ugyancsak díszelgési feladatokat látott el.

„2011. októberében teljesítettem első szolgálatomat, de előtte már láttam videókon és képeken a koronaőröket. Mint díszelgő katona, tetszett a formalitás, az egység, és a feladat, így elhatároztam, hogy én is kérem felvételemet az alakulathoz. Sok társammal együtt büszke vagyok arra, hogy mi őrizhetjük nemzetünk és államiságunk egységét megtestesítő Szent Koronát" – mondta és kérésünkre felidézte az legelső szolgálatát: „Emlékszem az első egy órában kicsit elzsibbadt a jobb kezem. Túl erősen szorítottam rá a kardra, de a biztosító koronaőr megigazította nekem, így aztán jobb lett. Persze idővel rájön az ember, hogy milyen módon fogja a kardot."

1595962207

Fotó: Galovtsik Gábor