Kutatás a legendás harckocsizó után

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei | 2020. szeptember 7. 8:06

Három harckocsival támadta meg a tízszeres túlerőben lévő ellenséget vitéz Tarczay Ervin százados, a Magyar Királyi Honvédség egyik legeredményesebb harckocsi parancsnoka 1945-ben, Bodajk és Söréd térségében. Bátor tette az életébe került, de Fülöp Attila emlékgyűjtő és hagyományőrző mindent megtesz azért, hogy megtalálja a százados holttestét, és méltó emlékművet állíttasson neki.

„Apám kint volt a szovjet fronton másfél évig. Később egykori bajtársaival nagyon gyakran elevenítették fel az ott történteket. Ez volt a legkedvesebb témájuk, én pedig gyerekként nagyon figyeltem. Legelső felfedezésem egy ház padlásán talált Mauser puska volt… igaz, annak idején le kellett volna adnom, de valahogy nem jeleskedtem ebben. Mutattam a régi öregeknek, akik rögtön tűzbe jöttek, és még menetelni is megtanítottak. Ebben az időben fogott meg a múlt, a móri kistérséghez tartozó hadtörténelem” – kezdi beszélgetésünket Fülöp Attila, rögvest amolyan mini-történelemórával folytatva. A német-magyar csapatok 1944 decemberétől 1945 márciusáig itt, az úgynevezett móri árokban állították meg a szovjet hadsereget. Részben azért, mert stratégiailag fontos felvonulási útvonal volt, másrészt a németek kétségbeesetten próbálták megvédeni a kanizsai olajmezőket, mivel ez az elengedhetetlen nyersanyag erősen fogytán volt. A móri árokban zajlott eseményekről a kutató a rendelkezésre álló források, szóbeli beszámolók, illetve a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai segítségével kapott részletes képet. Annyi bizonyos, hogy vitéz Tarczay Ervin százados is itt halt meg valahol.

De ki is volt ő? A krónikák szerint 1919. október 5-én született Pécsett, majd a Magyar Királyi Ludovika Akadémia elvégzése után 1941. augusztus 20-án ünnepi külsőségek közepette avatták a gyalogsági fegyvernem hadnagyává, 63. rangszámmal. Első beosztását az akkor nemrégiben visszacsatolt észak-erdélyi részeken kapta: 1941. szeptember 1-jén a marosvásárhelyi 23. határvadász-zászlóalj állományába osztották be. 1942. augusztus 3-án páncélos átképző tanfolyamra vezényelték Esztergomba. A tanfolyam sikeres elvégzése után áthelyezték a gyorsfegyvernem páncélos csapatához. 1943. január 1-jén a Magyar Királyi Királyi 3. harckocsiezred Cegléden állomásozó 3/I. harckocsi zászlóaljának állományába került. Később főhadnaggyá léptették elő, majd 1944. tavaszán a galíciai térségbe kivezényelt magyar 1. hadsereg alárendeltségében a 2. honvéd páncéloshadosztály részét képező 3. harckocsiezred I. zászlóaljának állományában, a Turán-75 „nehéz” harckocsikkal felszerelt 2. század beosztott tisztje volt. Áprilisra már a 3/I. harckocsi zászlóalj, 2. századának parancsnoka volt, nyáron pedig átképezték Tiger E, majd később Panther nehéz harckocsira. 1945. január 1-jével soron kívül századossá léptették elő, és március 15-én vitézzé avatták. Három nappal később, az akkor már vitéz Tarczay Ervin századost hivatalosan eltűntnek nyilvánították. Halotti anyakönyvét ősszel állították ki Bodajkon. A hivatalos veszteségi adatok szerint a századost Söréd délnyugati körzetében, az úgynevezett „macskadűlői földeken” temették el. Persze Fülöp Attila pontosan tudja, hogy ez a „temették el” kifejezés mit is takar…

„Nem bajlódtak temetéssel a szovjetek. Minél gyorsabban meg akartak szabadulni a halottaktól, és lövészárkokba, egyesített bombatölcsérekbe dobálták, illetve dobáltatták őket civilekkel. Nagyon féltek a járványtól. Éppen ez a körülmény ad reményt arra, hogy megtaláljuk a százados úr földi maradványait, habár tűt keresünk a szénakazalban. Igaz, a fémdetektor, talajradar ki tudja mutatni a tűt, pontosabban a dögcédulát…” – mondja a kutató, aki azt is részletesen rekonstruálta, miként halt meg a százados. Miután az ellenség bekerítette, megadás helyett inkább megtámadta a többszörös túlerőt. Harckocsiját kilőtték, de még ki tudtak menekülni az égő roncsból. Néhány katona ki tudott szabadulni valahogy a gyűrűből, de a csípőlövést kapott századost, és az őt mentő társait az ellenség körbe fogta. Végül kénytelenek voltak megadni magukat, de ott helyben géppisztolyokkal kivégezték őket. A földi maradványok utáni kutatást megnehezíti, hogy a terület viszonylag nagy: Söréd és Bodajk között gyakorlatilag bárhol lehet. Fülöp Attila felvette a kapcsolatot az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel is, akik technikai eszközökkel segíthetik majd a kutatást.

„Sosem fogom feladni ezt a tervemet, addig keresem, amíg meg nem találom. Mindenképpen szeretnénk neki emlékművet állítani, mert szerintem az ő hősies helytállása ennyit minimum megérdemel. Legendás harckocsiparancsnok volt” – szögezi le Fülöp Attila. Bizakodásra adhat okot, hogy a kutató megtalálta a százados parancsnoki harckocsi lánctalpjának egy darabját. „A téli viszonyokra készített, speciális, húsz centiméterrel az átlagnál szélesebb, Panzer IV-es lánctalp olyan ritka, mint a fehér holló. Ebből olyan kevés készült, hogy annak idején csak a parancsnoki lánctalpast szerelték fel vele, tehát majdnem biztosan az övé volt” – mutatja a hadtörténelmi kuriózumot, melynek egy szeme az MH 25. Klapka György Lövészdandár csapatmúzeumában, díszhelyen látható.

Hogy vitéz Tarczay Ervin százados emlékműve hol és mikor lesz látható, még nem tudni, de látva a kutató elszántságát, a nem túl távoli jövőben biztosan…