Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lángoló autó, tűzoltó katonák a hadikikötőben

Szöveg: Szűcs László |  2008. szeptember 3. 13:38

Regionális módszertani gyakorlat – ez volt a hivatalos neve annak, az augusztus utolsó hetében megrendezett kiképzésnek, melyen a fővárosi tűzoltó parancsnokság munkatársai és az MH 1. HTHZ hadihajós katonái vettek részt a Magyar Honvédség újpesti hadikikötőjében. A katasztrófavédelmi gyakorlat célja az úszóműveken bekövetkezett tüzek oltása, a víz alá került roncsok felkutatása, valamint a vízben lévő személyek mentése volt.

A honvedelem.hu szerkesztőségét Szilágyi Zsolt őrnagy, az alakulat parancsnokának hadihajós helyettese tájékoztatta. Megtudtuk: a gyakorlatot egy elképzelt szituációra építették fel a tűzoltók és a katonák. Eszerint egy autókat szállító folyami kompon ismeretlen okok miatt kigyullad az egyik gépjármű, a másik pedig a vízbe esik. A tűz átterjed a hajóra is, az utasok egy része a vízbe menekül a lángok elől. A fővárosi tűzoltó parancsnokság azonnal riadóztatja a Szent Flórián nevű tűzoltó hajóját, ám annak megérkezéséig a Magyar Honvédség egyik, a baleset közelben tartózkodó, aknamentesítő hajójának segítségét kérik.

– A riasztás után az AM–31-es Dunaújváros nevű hajónk azonnal megkezdte a kompon kigyulladt személygépkocsi oltását, majd a tűzoltóhajó megérkezése után a folyóba zuhant másik jármű felkutatását kapta feladatul – mondta el Szilágyi őrnagy, hozzátéve: ez utóbbit a hadihajóba idén beszerelt három dimenziós mélységmérővel sikerült végrehajtaniuk. Az elsüllyedt személygépkocsi pontos helyét néhány perc alatt meghatározták, s a GPS-koordinátákat átadták a tűzoltók búvárainak, akik rövid időn belül kiemelték az autót.

– A közös gyakorlattal sikerült bebizonyítanunk, hogy az AM–31-es hadihajó, valamint az ezen szolgáló állomány, az ez évi technikai modernizációnak köszönhetően, a katasztrófavédelmi feladatok során alkalmassá vált a tűzoltókkal való sikeres együttműködésre – értékelte a gyakorlatot az alakulat parancsnokhelyettese.

Szilágyi őrnagytól megtudtuk azt is, hogy a tűzoltás nem jelentett új feladatot a hadihajós katonáknak. Hiszen szakfelkészítésük részeként rendszeresen gyakorolják a tűzriadóból adódó feladatokat. Egyrészt az úgynevezett önoltást – vagyis, amikor a saját hajón kell megfékezni a tüzet –, illetve a különféle, vízen lévő, égő tárgyak oltását is. Mindehhez természetesen a hadihajókon is megvan a szükséges felszerelés: a kézi, tűzoltó-készülékeken és a hordozható tűzoltó szivattyú mellett a hajók első és hátsó fedélzetén egyaránt található tűzcsap is.

A hadihajósok egyébként nemcsak a Dunaújváros nevű aknamentesítővel vettek részt a közös gyakorlaton, mivel a technikai támogatás, vagyis a kompot szimbolizáló pontonelem, és az ezt mozgató BMK motorcsónak biztosítása is a katonák feladata volt.

Szilágyi Zsolt őrnagytól megtudtuk: a sikeres gyakorlaton felbuzdulva a hadihajósok és a tűzoltók is azt tervezik, hogy jövőre megismétlik a közös, katasztrófavédelmi kiképzést. Akkor azonban már nem az újpesti hadikikötő „védettségében", hanem a nyílt vízen, vagyis a Dunán gyakorolnak majd.

További képek:

 

 

 

 

 

 

Fotó: MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj