Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lavrov az Annan-terv végrehajtására szólította fel Szíriát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 23. 16:19

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter június 22-én, pénteken felszólította Szíriát, hogy tegyen „sokkal többet” az ENSZ által támogatott Annan-terv megvalósítására, ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy a külföld gyakoroljon nyomást a felkelőkre az erőszak megfékezésére.

A politikus szíriai kollégájával, Valíd Moallemmel folytatott szentpétervári megbeszélését követően azt mondta, a damaszkuszi kormány kész visszavonni csapatait a városokból, amennyiben a lázadók is így cselekednek, és utalt rá, hogy Moszkva nemzetközi támogatást keresne egy ilyen értelmű megállapodáshoz.

A bejelentés azt sugallja, hogy Moszkva nyomást gyakorol Bassár el-Aszad elnök kormányára, egyben világossá teszi, hogy az orosz álláspont szerint a felkelők ugyanúgy felelősek a folyamatos erőszakos cselekményekért a közel-keleti országban.

Lavrov, aki a Szentpéterváron tartott gazdasági fórum keretén belül találkozott Moallemmel, hangoztatta: „felszólítottuk őket, hogy tettekkel is támogassák az Annan-terv megvalósítására tett ígéretüket". Hozzátette, a damaszkuszi kormány eddig is sokat tett, de sokkal többet kell tennie.

Az orosz diplomácia vezetője reményét fejezte ki, hogy a Szíria ügyében hamarosan tartandó nemzetközi tanácskozás olyan megállapodással ér véget, amely szerint a kormányerők és az ellenzék, a nemzetközi megfigyelők ellenőrzése alatt, egyszerre vonja ki erőit a városokból.

A bejelentéssel egy időben Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja Genfben a szíriai válság megoldására sürgette a nagyhatalmakat, kérve, hogy gyakoroljanak nyomást Damaszkuszra és a felkelőkre az erőszak megállítása érdekében.

Annan a svájci városban Robert Mood vezérőrnagynak, a szíriai ENSZ-megfigyelők csoportjának vezetőjével együtt adott beszámolót a szíriai állapotokról. A különmegbízott úgy vélekedett, kifutnak az időből, hogy a felek végrehajtsák a hatpontos béketervet. Kezdeményezte egyben, hogy nagyhatalmak képviselői június 30-án Genfben vitassák meg a helyzetet.

Mood tábornok ugyanakkor azt mondta: távolról sincs meggyőződve arról, hogy ha több megfigyelője lenne Szíriában, az segítene a helyzet javításában.