Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Leállítják az öko töltények gyártását

Szöveg: Háború Művészete |  2009. augusztus 13. 9:07

Az Egyesült Államok hadserege visszautasította az 5,56 mm-es, M855 típusú töltények utolsó, úgynevezett ökológiailag ártalmatlan (M855A1) modifikációját, mivel a magas hőmérsékleti viszonyok között zajló tesztek során a szakértők eltéréseket mutattak ki a lövedékek röppályáját illetően.

A hadsereg ballisztikai szakértői július közepén leállították az M855A1 Lead Free Slug lőszerek termelését.

Jeff Woods alezredes, a kiskaliberű töltények termékmenedzsere elmondta, a vizsgálatok alapján úgy döntöttek, hogy a bizmut-ón ötvözet helyett másik anyagot keresnek. Jelenleg is különböző, ólommentes anyagokat vizsgálnak annak érdekében, hogy kiválasszák a legmegfelelőbbet

A tervek szerint az első 20 millió új típusú – M855A1 – lőszer gyártása, amely felváltotta volna a hagyományos M855 típust augusztusban kezdődött volna.

Nem ez az első eset, amikor kudarcba fullad az ólommentes lőszer gyártására tett kísérlet. 1990 óta az amerikai hadsereg több tízmillió dollárt fektetett az öko lőszerkísérletekbe. Az első próbálkozás során wolfram-nylon összetevőket használtak, azonban ez nem bizonyult megfelelőnek, sőt a környezetre is ártalmasnak bizonyult.

Címkékvizsga