Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadihajó műszaki leírás nélkül

Szöveg: Háború Művészete |  2009. augusztus 13. 9:10

Lettország a közelmúltban „zsákbamacskaként” vásárolt a holland haditengerészettől egy Tripartite-osztályú aknakutató hajót, mivel a hadihajóhoz sem lett, sem pedig angol nyelvű műszaki leírást nem kaptak a vevők.

A hajóért, aminek a lett haditengerészet az Imanta nevet adta, 580 ezer eurót fizettek.

A napvilágra került információk szerint a tranzakció lebonyolításával egy olyan hivatalnokot bíztak meg, akinek semmi tapasztalata nem volt ilyen üzletkötéssel kapcsolatban, nem rendelkezett megfelelő szintű angol nyelvtudással, és a lett fél azt sem tudta egyértelműen, hogy mire költi a pénzt.

A tények természetesen botrányt kavartak a katonai vezetésben, aminek eredményeképpen törvényességi vizsgálatot rendeltek el az ügyben, és a vizsgálati eredményeket átadják a korrupció ellenes harccal foglalkozó ügyosztálynak.

Az 1970-1980-as években gyártott hadihajók megfelelnek az Európai Unió, valamint a NATO előírásainak. A tervek szerint a három Tripartite-osztályú hadihajó egyike a NATO gyorsreagálású erőihez csatlakozik, míg a másik kettő az ország védelmében és EU műveletekben fog részt venni.