Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Leállították a tüntetők elleni műveleteket Szíriában?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 18. 16:29

Bassár el-Aszad szíriai elnök azt közölte telefonon Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, hogy leállították a tüntetők elleni hadműveleteket az országban – jelentette be augusztus 18-án csütörtökön a világszervezet. A főtitkár kifejezte rémületét azon legutóbbi jelentések hallatán, amelyek szerint Szíriában továbbra is tömegesen megsértik az emberi jogokat, és a szíriai biztonságiak túlzott erőt alkalmaznak a lakossággal szemben, egyebek között Latakia város ar-Rámel negyedében, ahol több ezer palesztin menekült él.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy azonnal le kell állítani minden hadműveletet és tömeges letartóztatást – olvasható az ENSZ közleményében.

Aszad nem sokkal korábban még azt hangoztatta, hogy országa nem enged a nemzetközi közösség arra irányuló nyomásának, hogy hagyjon fel a katonai műveletekkel.

Diplomaták szerint az ENSZ Emberjogi Főbiztossága kérni fogja csütörtökön a Biztonsági Tanácsot – amely ezen a napon tanácskozik a szíriai válságról -, hogy indíttasson vizsgálatot a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) a szíriai tüntetések véres elfojtása ügyében.