Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légiszállítás Afganisztánból – Rigán keresztül

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 31. 21:59

Megkezdődött az Afganisztánból az Egyesült Államokba irányuló katonai légi szállítás Rigán keresztül – közölte május 30-án, szerdán a balti állam közlekedési minisztériuma.

Az úgynevezett Északi Logisztikai Úthálózat az Afganisztánba irányuló utánpótlási szállítások egyik fő útvonala, amelyen mostantól megindult a visszafelé tartó forgalom is.

A lett főváros nemzetközi repülőterén rakodják át a szállítmányokat a rigai kikötőbe befutó hajókról. Lettország korábban is fontos szerepet játszott az afganisztáni utánpótlási útvonalak biztosításában.

A minisztérium illetékese elmondta, hogy kedden egy próbajárattal tesztelték a légikikötő alkalmasságát a tranzitfeladatok ellátására.

Lettország 2003 óta vesz részt a NATO vezette afganisztáni hadműveletekben. Jelenleg 180 lett katona teljesít szolgálatot az ázsiai országban.