Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légitámadásban vesztette életét a Dzsihád egyik vezetője

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 5. 8:25

Izraeli légitámadásban életét vesztette az Iszlám Dzsihád egyik fontos katonai vezetője szerda este a Gázai övezet északi részén – közölte a palesztin radikális szervezet és az izraeli hadsereg.

Az Iszlám Dzsihád közleménye szerint a halálos áldozat a szervezet fegyveres szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak az egyik fontos vezetője volt. A férfi megsebesült a légicsapásban, s később belehalt súlyos sérülésébe.

Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette: a támadás kiszemelt célpontja a férfi volt, aki életét vesztette a légicsapás következtében.

Palesztin kórházi források szerint a támadásban súlyosan megsebesült a katonai vezető helyettese.

A Tízes Csatorna izraeli tévécsatorna jelentése szerint a légicsapásban megölt férfi irányította a Gázai övezet északi részéből izraeli terület ellen irányuló palesztin rakétatámadásokat.

A rakétatámadások a január 18-án életbe lépett tűzszünet ellenére folytatódnak. A december végén, január elején lezajlott izraeli offenzíva során több mint 1300 palesztin halt meg három hét alatt a Gázai övezetben.

Címkékrakéta