Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lemondott az autóversenyzésért

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2007. november 8. 11:05

Lemondott posztjáról szerdán Paul Drayson a brit védelmi minisztérium államtitkára, hogy szenvedélyének, az autóversenyzésének szentelhesse minden idejét.

A 47 éves politikus egy jövő évben megrendezésre kerülő verseny miatt mondott le, amit a brit kormányfő igencsak sajnál. Brown kijelentette, a verseny után visszavárják a kormányba a nem mindennapi szenvedélyt űző Draysont, aki a brit túraautó bajnokságon egy biobenzinnek működő Aston Martinnal második lett.

Az államtitkár Gordon Brownak írt felmondó levelében adott magyarázatot távozására: a jövő évi amerikai bajnokság lesz az első, ahol környezetbarát autók is indulhatnak, ezért élete célja, hogy ott legyen, és minél jobb helyezést érjen el környezetkímélő autójával.

A kormányfő akceptálta a kérést, így az államtitkári helyet – legalábbis a verseny lezárultáig – Ann Taylor bárónő vette át.

Címkékbajnokság