Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felelősségteljes feladat Kabulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2007. november 8. 10:17

Még egy év, és Magyarország veszi át Kabul nemzetközi repülőterének felügyeletét. Az afgán főváros légikikötője egyre nagyobb forgalmat bonyolít, így a feladat igen felelősségteljes.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter tavaszi amerikai útján jelentette
be, majd Norwijkban, az októberi NATO-csúcson is megerősítette, hogy 2008
októberétől fél éven keresztül Magyarország lesz a vezető nemzet a Kabuli Nemzetközi Repülőtéren (KAIA). Jelenleg a belgák vezetik egy éven
keresztül a légikikötőt.

A kabuli repülőtér az 1970-es években épült, de a tálib kormányzat
idején a nemzetközi szankciók miatt szinte teljesen leállt a
légiközlekedés, csak néhány nemzetközi járat indult innen. Az afgán főváros légikikötője a tálib rezsim 2001-es megbuktatása
után nyílt meg ismét, de eleinte csak a NATO és az ISAF erői
használhatták, a polgári légiközlekedés csak 2002-ben indulhatott meg
újra. A kandahári mellett a kabuli reptér az egyetlen afganisztáni
légikikötő, mely jelentősebb forgalmat bonyolít. A repülőtéren napi átlagosan kétszáz le- és felszállás zajlik.

A reptéri adatok szerint tavaly több mint 54 ezer fel- és leszállás zajlott le a KAIA-n, ez a szám az idei első féléves adatok szerint 33 százalékkal fog nőni 2007-ben. Eddig a napi átlag mintegy kétszáz landolás és felszállás volt, a legforgalmasabb napon ez a szám megközelítette a 350-et. A civil forgalom nem nagyon változik, viszont egyre több katonai gép használja a repteret. A légikikötő irányítását a nemzetközi koalíciós erők, az ISAF végzi, így a polgári mellett a katonai forgalmat is ők irányítják. 

Az afgán kormány döntése értelmében egy japán cég végzi a légikikötő átépítését. A tervek szerint 35 millió dollárból egy modern nemzetközi terminált építenek, a mostanit pedig a helyi közlekedésben használják majd. Az új terminál alapkövét Hamid Karzai elnök tette le szinte pontosan egy évvel ezelőtt.